Új orrszarvú érkezett Veszprémbe

Szélesszájú orrszarvúbikával (Ceratotherium simum) gyarapodott a veszprémi állatkert állománya, a kilenc éves, Rafiki névre hallgató állat Hollandiából érkezett tenyésztési céllal – mondta el az MTI-nek Török László igazgató csütörtökön.

A fiatal, ereje teljében lévő állat jól viselte az utazást, szerdán érkezett meg a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba, ahol láthatóan rövid időn belül megszokta új környezetét, azonnal élvezettel kezdte fogyasztani a szénát – beszélt a részletekről az igazgató. Hozzátette, hogy a 2,4 tonna súlyú orrszarvúbikát 2 tonnás szállítóládájával együtt egy hatalmas daruval emelték új otthona elé.

Török László elmondta: az új orrszarvú Pablo helyett érkezett, aki 2007-es érkezése óta ugyan a gondozók és a látogatók egyik nagy kedvence lett, de nem születtek utódai, pedig Veszprémben két szélesszájú orrszarvútehén is él, Naruna és Rebeka. Hozzátette: mivel az elmúlt évek alatt Pablo udvarlása nem járt sikerrel és félő, hogy Rebeka a vemhességhez már túl idős lesz, így esett a választás az európai fajkoordinátor javaslatára Rafikire. Az állat ajándékként érkezett Veszprémbe és már nem volt ismeretlen a veszprémi állatkert munkatársai számára, ők ugyanis már tavaly ellátogattak Hollandiába.

Az állatok összeszoktatása fokozatosan történik majd, egy-két hétig külön házban töltik az időt, ezt követően biztos távolságból ismerkedhetnek, végül beköltözhetnek végleges otthonukba, az afrikai szavannakifutóra – foglalta össze a következő hetekre vonatkozó tervet az állatkert vezetője.

Török László arról is beszélt, hogy ha esetleg természetes úton nem sikerül az utódnemzés, akkor mesterséges módszerhez folyamodnak. Az orrszarvúak vemhessége egyébként 16 hónapon át tart.

Az igazgató hozzátette, hogy Pablo, aki hét esztendőt töltött Veszprémben, a csehországi Ústí nad Labem állatkertjébe kerül, ahol egy több tagú szélesszájú orrszarvú csapat tagja lehet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez