Száz napig ég és világít majd a fáklya, amelyet Paul Kagame ruandai elnök Ban KiMun ENSZ-főtitkár és a nemzetközi közösség más képviselői jelenlétében gyújtott meg.
A közép-afrikai ország és vele a világ arra a húsz évvel ezelőtti száz napra emlékezik a héten, amikor a hutu népcsoporthoz tartozó szélsőségesek 800 ezer tuszit, illetve mérsékelt hutut mészároltak le. Ez volt az elmúlt évtizedek, illetve a XX. század egyik legborzalmasabb népirtása, amelyet a világ tehetetlenül nézett, és amelynek sebei a mai napig nem hegedtek be.
Egy férfi azt mondja, azért ülte végig a gyászmisét, mert még emlékszik, milyen öldöklés volt abban a templomban húsz évvel ezelőtt – jelentette a megemlékezésekről az Euronews.
A Radio des mille collines (Ezerdomb rádió) gyilkolásra uszító hangjára, jobbára bozótvágó késekkel végrehajtott vérengzés akkor, 1994 júliusában ért véget, amikor a Ruandai Hazafias Front tuszi lázadói végül átvették a hatalmat a főváros, Kigali felett.
A „hosszú tavasz” rémületes eseményeit a hazai mozihálózatban is bemutatott Hotel Ruanda vagy az Április Ruandában nézői is megismerhették (utóbbit teljes terjedelemben meg lehet nézni a YouTube-on).
Ma a 11 milliós agrárország szépen fejlődik, nyolcszázalékos gazdasági növekedési ütem mellett. Afrika Szingapúrjáról beszélnek, igaz, nőnek az egyenlőtlenségek.
HIRDETÉS
A 2003-as alkotmány kerüli az etnikai megjelölést. A hutu és a tuszi népcsoport közötti paritás jellemzi Ruanda politikai berendezkedését, noha a lakosság 84 százaléka hutu.
Kezdetét vette a kiengesztelődés: Pieter Hugo márciusban készült fotósorozatán emberpárok láthatók. Egy-egy áldozat, a népirtás elszenvedője vagy a hozzátartozója, illetve egy elkövető. A megbocsátás gesztusával, vállra tett kézzel fordul egyik a másik felé.
„Felgyújtottam a házát és rátámadtam, hogy megöljem a gyerekeivel együtt. De isten megóvta őket, és megmenekültek” – mondja az egyik felvételen a megtörtnek látszó Godefroid Mudaheranwa a mellette álló, kemény tekintetű asszonyról.
Mégis, a jelenre hosszú árnyékot vet, hogy a lefolytatott vizsgálatok, bírósági felelősségvonások dacára nincs egyetértés abban: mi is váltotta ki a népirtást, és ki felelős érte? Ez a megemlékezésekre is rányomja a bélyegét, diplomáciai feszültséget váltva ki: a kigali francia nagykövet előzetes értesítést kapott, hogy visszavonták az akkreditációját a rendezvényekre.
Ennek előzménye pedig az volt, hogy Christiane Taubira francia igazságügy-miniszter lemondta ruandai útját, miután Kagame azzal vádolta meg Párizst (Brüsszellel egyetemben): szerepe volt a tömeggyilkosságokban.
HIRDETÉS
Elképzelhető, hogy a vád túlzó, de Párizsban is tudják, hogy tiszta vizet kellene már önteni a pohárba. „Húsz évvel a tuszik lemészárlása után itt van a legfőbb ideje, hogy országunk is fényt derítsen politikájára és helyszínen lévő katonáinak cselekedeteire a huszadik század utolsó népirtását illetően. Vichytől az algériai háborúig évtizedeknek kellett eltelniük, hogy Franciaország képes legyen szembenézni a zavaró igazságokkal, és megvilágítsa múltjának sötét lapjait” – írta hétfői szerkesztőségi cikké ben a Le Monde.
A nagy kérdőjelek sorában az első, hogy ki és miért indított rakétát 1994. április 6-án Juvénal Habyarimana Falcon repülőgépére, nemcsak a ruandai elnök, de burundi kollégája halálát is okozva ezzel?
A merénylet a népirtás közvetlen kiváltója lett. Elképzelhető-e, hogy a hutu szélsőségesek végeztek a szintén hutu elnökkel? Vagy a tuszik lettek volna? S milyen szerepet játszott ebben Habyarimana szövetségese, a néhai Francois Mitterrand elnök irányította Élysée-palota?
Noha ruandaiak időről időre bíróság elé állnak, és az első párizsi perben nemrég a kigali hírszerzés főnökét ítélték el népirtásban való bűnrészességért, könnyen elképzelhető: a vádlottak padjára kerül hamarosan a francia befolyásolási politika szürke eminenciása, Párizs akkori közép-afrikai kijáróembere is.
A 67 éves Paul Barril egykori csendőr századosról van szó, akinek neve rendre felmerül a vizsgálatok során, és aki időközben a börtönt is megjárta pénzmosásért.
A Londonban élő, betegségére hivatkozva a sajtó érdeklődését elhárító francia férfi a párizsi médiahírek szerint igen aktívan működtetheti a dokumentummegsemmisítő irodamalacot. Ám azt nem kerülhette el, hogy Marc Trévidic francia vizsgálóbíró asztalán landoljon az a május 24-i dátumot viselő „segítségnyújtási szerződés”, amelyben Barril az érvényben lévő fegyverembargó dacára zsoldosokat, kétmillió lőszert, 11 ezer kézigránátot és 3,3 millió dollár értékben más lőszereket ígért a ruandai kormánynak.
Vitatott a francia hadsereg Türkiz hadműveletének mérlege is. Kiket védtek kiktől? Egy párizsi parlamenti bizottság 1998-ban addig a következtetésig ment el jelentésében: „hibákra került sor a helyzetértékelésben”, és „intézményi rendellenességeket” is feltárt.
Egy hasonló ruandai testület tíz évvel később már konklúzióként jelentette a Barrillal szembeni gyanút: Párizs tisztában volt a népirtás előkészületeivel, és részt vett a hutu milíciák kiképzésében is. Ezt a vádat melegítette most fel Kagame, újra jegelve a kapcsolatokat az elmúlt évek óvatos nyitása után.