Mégsem Ebolával fertőzött a kanadai férfi

Mégsem fertőzött Ebola vírussal az a kanadai férfi, aki a betegséghez hasonló tüneteket mutatott, miután a közelmúltban Nyugat-Afrikában járt – adta hírül pénteken a kanadai egészségügyi minisztérium szóvivője.

Cailin Rodgers közölte, hogy a keddi laboratóriumi vizsgálatok eredményei nem igazolták az Ebola-gyanút, hanem kizárták a kórokozó jelenlétét a beteg szervezetében. A szóvivő hozzátette, hogy Kanadában egyetlen bizonyítottan Ebola-fertőzött sincs.

A beteg férfi állapota továbbra is súlyos, és elkülönítve ápolják egy saskatchewani kórházban. Az illető munkaügyben járt Libériában, ahol több emberrel végzett a kór a napokban. Az afrikai ország egészségügyi minisztere kedden arról számolt be közleményében, hogy hétfő reggelig hat ebolás esetet fedeztek fel, és a betegek közül öten már meghaltak.

Az Ebola vírus melegágya Afrika. Vérrel és más testnedvekkel terjed. A betegség tünetei közé tartozik a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás, a vérzés. A kór erősen fertőző és nincs ellene gyógyszer.

A vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték. Azóta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 15 Ebola-járvány pusztított Afrika-szerte, és a vírus több mint 1300 emberrel végzett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez