Mikor került kapcsolatba a Seychelle-szigetekkel?
– A 90-es évek közepén egy brit cégcsoportnak vezettem itt a közép-európai irodáját. Ez a cégcsoport volt a tanácsadója a seychelles-i kormánynak különféle adózási, cégügyi és egyéb területeken. Rajtuk keresztül kezdtem el együtt dolgozni az országgal, megismertek, aztán 1998-ban kineveztek tiszteletbeli konzullá.
Mit kell tudni az országról?
– A Seychelle-szigetek 115 szigetből áll az Indiai-óceán közepén, a 3-4 eltérő nagyságú, és földrajzilag eltérő helyű szigetcsoport kb. 900 ezer tengeri négyzetkilométert fed le. Emiatt a halászat az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb ágazat a gazdaságban. Európát például az ott feldolgozott tonhallal látják el. A turizmus nyilvánvalóan a másik legfontosabb iparág, hiszen a Seychelles-nek még mindig megvan az a mágiája, hogy ez a földi éden. Egyébként ezt az ottani viszonyok alá is támasztják, mivel nem futják keresztül tízezrével a külföldi turisták a szigetcsoportot, és már a 70-es évek végétől betiltották a nagy szállodáknak az építését. Tehát már akkor megpróbáltak sokkal környezetbarát módon gondolkodni az idegenforgalom terültén is.
Milyen a kapcsolat Magyarország és a Seychelle-szigetek között?
– 12 ezer kilométer választ el 2 aránylag kis országot. 90 ezres lélekszámával a Seychelle-szigetek egyértelműen kicsi, Magyarországot pedig világviszonylatban nem lehet nagynak nevezni. Ebből kifolyólag a gazdasági kapcsolatok sem lehetnek olyan mélyek, mint például Dél-Afrika és Magyarország között. Ugyanakkor az idegenforgalomból fakadóan sokan utaznak a seychelles-re. Van egy meglehetősen nagy projekt, amit a remények szerint ebben, vagy a jövő év elején megvalósítanak. Ez az egyik legnagyobb magyar ingatlanfejlesztő csoportnak az ottani szálloda beruházása.
Tiszteletbeli konzulként milyen területeken tud segíteni?
– A tiszteletbeli konzulok többek között ellátják a szokásos idegenrendészeti, dokumentum hitelesítési és a küldő ország állampolgárait segítő feladatokat, például bárkinek elvész az útlevele, megbetegszik, ne adj’ isten előzetesbe kerül valamilyen oknál fogva. Ezen felül pedig, miután nincsen rezidens nagykövetségünk itt Magyarországon, ezért jóformán bármi, ami a két ország között kapcsolatként felmerülhet, azzal általában minket keresnek meg. Olyan is volt, aki a “férjem a Seychelles-en kap munkát, megyek vele, és milyen feltételekkel lehet kiskutyát bevinni, milyen igazolások, nyomtatványokat kell kitölteni, milyen oltások kellenek”. De vannak például seychelles-i diákok is, akik Magyarországon tanulnak, mivel annyira jó az angol nyelvű felsőoktatási képzésünk. Tehát van jó pár terület, amin lehet dolgozni.
{youtube}Gi0IQ5rZMR4{/youtube}
Milyen érdekességekkel találkozott a Seychelle-szigeteken
– Számomra az volt a legérdekesebb, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy egy 90 ezres lélekszámú országnak kell országként működnie. Kell lennie politikai pártoknak, parlamentnek, helyi önkormányzatoknak, egészségügyi ellátásnak, útleveleket, jogosítványokat kell kiadni, és így tovább. Mindez nagyon drága mulatság, amivel mi, egy tízmilliós országban nem szembesülünk, viszont mikor egy 90 ezres országnak kell például egy nagykövetséget eltartania, aminek az üzemeltetése 1-2 millió euró alatt nem megoldható, akkor kiderül, hogy ez nem is olyan egyszerű. Egy ország ugyanis csak adott mennyiségű nagykövetséget tud fent tartani, a Seychell-szigetek például csak hetet, ellentétben Magyarországgal, aminek 60-70 nagykövetsége van. A mérethatékonyság miatt ráadásul minden sokkal drágább, hiszen ugyanazokat a berendezéseket beszerezni, az útlevelek és a személyi igazolványok kiállítását csak az a 90 ezer ember tudja kitermelni. Nem beszélve arról, hogy 2000 kilométerre van a kelet-afrikai térségtől, ebből kifolyólag pedig mindent importálnia kell 2000 kilométerről. Úgyhogy itt nem a turistákat akarják lehúzni, hanem egész egyszerűen drágább az élet a Seychelles-en.