A menekültek többsége rabságba került Egyiptomban és Szudánban ahol túszoknak tekintik őket, és megpróbálnak váltságdíjat kisajtolni a rokonokból. A szerencsétlen menekültek így kínzókamrákba kerülnek. Ott addig kínozzák őket, amíg a rokonok nem fizetnek. Egy 23 éves menekült arról számolt be, hogy verték őket. Majd pedig felfüggesztették őket a plafonra úgy, hogy a lábuk ne érje a földet. Ekkor áramot vezettek beléjük. Közben felhívták a rokonokat, hogy hallgassák a szeretteik üvöltését. Sokan belehalnak a kínzásba. De hogyha fizetnek a rokonok, akkor sem biztos a menekülés. Előfordul, hogy az emberrablók rabszolga kereskedelmet folytatnak: eladják az eritreai menekülteket! A Sinai félszigeten sok eritreai menekült dolgozik az útépítéseken, mint rabszolga. Ha megszöknek, akkor az egyiptomi titkosszolgálat visszaadja őket “gazdájuknak”. Régebben Izraelbe igyekeztek az eritreai menekültek, akiknek a többsége keresztény, de újabban fal állja útjukat, úgyhogy a menekülő út zsákutca lett! A menekültek kínzása egyébként jó üzlet: egy kínvallató elmondta a Human Rights’ Watch munkatársának, hogy nem egészen egy év alatt 200 ezer dollárt hozott össze: ütöm-verem a foglyokat, több bele is halt már! Tudom, hogy amit teszek az haram/ bűnös cselekedet Mohamed próféta tanítása szerint/, de mégis csinálom, mert pénzt hoz a konyhára!- mondta egy kínvallató Egyiptomban ahol éppúgy, mint Szudánban sok ezer eritreai menekültet kínoztak és kínoznak váltságdíj reményében különböző iszlamista emberrabló maffiák, akik együttműködnek a titkosszolgálatokkal Egyiptomban és Szudánban.
“Tüzes vassal égettek miközben váltságdíjat követeltek telefonon!”
Rabszolga sorban él több ezer eritreai menekült Egyiptomban és Szudánban. A Human Rights’ Watch szerint több mint 200 ezren menekültek el Eritreából az elmúlt 10 évben.
(Visited 1 times, 1 visits today)