A kémszervezetek ugyanakkor egyetlen arra utaló jelzést sem adtak, hogy a bengázi képviseletet konkrét támadás fenyegeti. A terrorakció következtében Chris Stevens nagykövet és három másik amerikai állampolgár életét vesztette. A jelentés szerint a hírszerzők jobban tudatában lehettek volna a fenyegetésnek, ha nagyobb figyelmet szentelnek a szélsőségesek által használt közösségi weboldalak elemzésének.
A titkosszolgálatok utólag egy olyan pontatlan, megfelelő hírszerzési adatokkal alá nem támasztott jelentést készítettek, miszerint egy tiltakozás vezetett el a támadáshoz. A helytelen jelentés korrigálása túlságosan sokáig tartott, ami zavart okozott és befolyásolta a politikai döntéshozóknak a nyilvánosság előtt tett nyilatkozatait.
A jelentés kitért arra is, hogy 15 olyan személyt, aki a nyomozás során együttműködött a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI), meggyilkoltak Bengáziban, ami súlyosan visszavetette az incidenssel kapcsolatos nyomozást. Egyelőre nem világos, hogy a gyilkosságok kapcsolatban állnak-e a vizsgálattal.
A felelősök utáni nyomozást az is hátráltatja, hogy nem megfelelő az együttműködés a külföldi kormányokkal, valamint az, hogy ezeknek nincs megfelelő kapacitásuk arra, hogy az elkövetőket felelősségre vonják. Emiatt még mindig nem világos, hogy az egyes milíciák és biztonsági szervek előzetesen mennyit tudtak a támadás előkészítéséről, az elkövetőkről, azok egyéb terrorista tevékenységben való részvételéről és a rajtaütés indítékairól.