Kártérítés egy brit nőnek, akit megerőszakolt egy katonatiszt Egyiptomban

1000 font kártérítést fizetett ki a Foreign Office-a brit külügy-, mert nem nyújtott kellő támogatást egy brit nőnek, akit egy katonatiszt megerőszakolt a Sínai-félszigeten.


A 35 éves nő azonnal a brit nagykövetségre telefonált miután az egyiptomi hadsereg egyik tisztje megerőszakolta ám ott jó tanácsokkal szolgáltak, de nem tettek érte semmit. Így aztán a brit szociális munkásnak, aki Egyiptomban élt, egyedül kellett elmennie az orvoshoz, majd pedig egyedül tett panaszt a katonaságnál! Pontosan ott, ahol az őt megerőszakoló tiszt szolgált! A katonák először nem voltak hajlandók jegyzőkönyvet felvenni. Majd amikor a brit nő ragaszkodott ehhez, akkor úgy hallgatták ki, hogy az őrség ráfogta fegyverét a megerőszakolt nőre! Mindez nem sokkal azután történt, hogy Mubarak elnök megbukott. Az országot a hadsereg irányította. Kijárási tilalom volt érvényben. Ezért a brit nagykövetség arra hivatkozott, hogy diplomatái nem hagyhatták el a nagykövetség épületét. Londonban az ombudsman tényekkel cáfolta a nagykövetség védekezését. Az eredmény: a brit külügy bocsánatot kért a megerőszakolt nőtől, és 1000 font kártérítést fizetett ki neki azért, mert életének ebben a nehéz pillanatában magára hagyták őt Egyiptomban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez