Hónapok óta ez volt a legsúlyosabb fegyveres összetűzés Tripoliban, a héten viszont már a második. Hatósági közlés szerint a mostani csatározást az váltotta ki, hogy a keddi összecsapásban megsebesült, majd belehalt sebeibe az egyik milícia vezetője.
A főváros több kerületét órákon át lövöldözés tartotta rettegésben, bár helyszíni források szerint ennek egy része inkább erődemonstráció volt. A leghevesebb összecsapás a számos diplomatát elszállásoló Radisson szálloda körül tört ki.A sebesülteket ellátták, és többségük már elhagyhatta a kórházat – tudatta a név nélkül nyilatkozó minisztériumi szóvivő. Péntekre az élet visszatért a normális kerékvágásba, az utcákon nem látni a biztonsági erők tagjait és fegyvereseket sem – jelentette a francia hírügynökség.
Líbiában – ahol még nem sikerült kellően szervezett hadsereget és rendőrséget létrehozni – súlyos gondokat okoznak a fegyveres csoportok, amelyek két évvel ezelőtt segítettek elűzni a hatalomból Moammer Kadhafi diktátort, de azt követően is megtartották fegyvereiket, és lényegében felosztották egymás között a főváros különböző negyedeinek ellenőrzését. A kormányzat tett ugyan kísérleteket arra, hogy e csoportokat bevonja a biztonsági erők munkájába, de nagy részük továbbra is elsősorban saját parancsnokaira hallgat.