A kommandósok elfoglalták a Westgate plázát Nairobiban

A kenyai hatóságok azt jelentették, hogy a biztonsági erőknek sikerült elfoglalniuk a Westgate bevásárlóközpontot, ahol 62 ember halt meg, miután fegyveresek a hétvégén betörtek az épületbe.

 

 A belügyminisztérium Twitteren azt közölte, hogy a biztonsági erők emeletről-emeletre, üzletről-üzletre fésülik át a bevásárlóközpontot, hogy megtisztítsák az épületet a terroristáktól. A kommandósok akciója után ismét heves tűzpárbaj robbant ki a bevásárlóközpontban, ami arra utal, hogy még nem sikerült minden ellenállást felszámolni.

A szomáliai radikális iszlamista al Shabab lázadószervezet terroristái négy napja rohanták le a  plázát, ahol túszokat is ejtettek. A támadók a kenyai hatóságok szerint 10-15-en lehettek. Arról viszont nem érkeztek még információk, hogy a túszokkal mi történt. A terroristák korábban azzal fenyegetőztek, hogy egytől-egyig kivégzik őket.

A kenyai külügyminiszter Amina Mohamed közben megerősítette, hogy a halálos áldozatok között amerikai és brit állampolgárok is vannak. A brit külügy úgy tudja, hogy hat brit halt meg a terrorista akcióban. A külügyminiszter azt is elmondta, hogy a támadók fiatalok voltak, 18-19 évesek. Egy részük szomáliai származású, akik közül néhányan az Amerikai Egyesült Államokban éltek. Az USA-ban Minnesota államban található a legnagyobb szomáliai közösség. Az amerikaiak közben jelezték, hogy nyomozást indítottak, hogy kiderítsék, a támadók pontosan honnan érkeztek. Az amerikaiak szerint nincs kizárva, hogy az al Shabab az Államokban toborzott dzsihadistákat.

Az al Shabab korábban azt közölte, hogy bosszúból hajtotta végre a támadást, miután Kenya 2011-ben offenzívát indított ellenük Szomáliában. Az polgárháború sújtotta országban jelenleg is több ezer katona állomásozik, az AMISOM békefenntartó misszió kötelékében teljesítenek szolgálatot. Az al Shabab többször is figyelmeztette a kenyai kormányt, hogy véres megtorló akciókat fog végrehajtani az országban, ha nem vonják ki a kenyai csapatokat Szomáliából. Uhuru Kenyatta kenyai elnök viszont most is határozottan kijelentette, hogy a katonákat nem fogják visszarendelni, folytatják a terrorizmus elleni harcot. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez