Majd egynapos hajóutunk után, amely Egyiptomot Szudánnal köti össze, épségben érkeztünk meg Wadi Haifába. Multikulturális tömeg, rengeteg ember, hatalmas csomagok, egy zsúfolásig megtelt hajón, amely a sivatag közepébe érkezik – érdekes élmény. A Magyarországnál 20-szor nagyobb alapterületű, kb. 30 milliós Szudánban első utunk az Egyiptom és Szudán határán, Aswan és Wadi Haifa környékén élő magyarab közösséghez vezetett, akik – bár szudániak – önmagukat mégis magyar származásúnak vallják. Nevük magyar-núbiai szóösszetétel, melynek jelentése: „magyar törzs”. Pontosan létszámukat csak megbecsülni lehet: egyes források szerint 10-12 ezer, mások szerint 50-60 ezerre tehető a magyarábok száma.
Fodrászat, autószerelő műhely, teázó-kávézó egy helyen. Gyors hűtővíz utánpótlás: 46 fokos meleget, légkondit, homokot már nem kedveli a kicsike.
Szerintük 500 évvel ezelőtt, egy Ibrahim nevű, magyarföldről Afrikába vándorolt ember volt az ősük, akit ma, mint ’ük-ük-ük apjukként’ emlegetnek. A magyarábok boldogan és hihetetlen vendégszeretettel fogadtak, mindenhol terülj-terülj asztalkám várt bennünket. Mint megtudtuk tőlük, Magyarországra nagy szeretettel gondolnak, sőt sokuk legfőbb álma, hogy eljussanak oda. Magyarságukat néhányan olyan komolyan őrzik, hogy magyar keresztnévvel büszkélkednek, mint például a magyarab közösség Aranka nénije.
Első éjszakáink egyike a csodálatos Szudánban. Szerintem ideális hely az alvásrA Cairo-Cape town-ozó többnyire nyugat-európai fiatalok többsége 4-5 nap alatt átrohan az országon, mint mondták “get rid of the arab stuff”. Pedig a núbiaiaknál kellemesebb, békésebb emberekkel még nem találkoztam.
Afrikai honfitársaink finom ételekkel és mentateával kínáltak. A szudániakra egyébként is jellemző az önzetlen vendégszeretet – én még ebédért vagy vacsoráért nem fizettem ebben az országban. Az időjárás egyébként kimerítő, most akár 46 fok is van napközben. A nehéz klimatikus viszonyokat leszámítva nagyon jól érezzük magunkat itt, Szudánban, békés, nyugodt, nyitott és kedves emberekkel találkozunk mindenfelé, így bizakodva folytatjuk utunkat délre, Port Sudanba. Wadi Haifát pedig örök élményekkel, és egy jó fotóriporttal hagyjuk el
A magyarabokról:
A magyarabok vagy másképpen magyarábok Északkelet-Afrikában élő törzs, akik önmagukat magyarnak, illetve magyar származásúnak vallják. Núbiában a mai Egyiptom és Szudán határán élnek. Nevük magyar-núbiai szóösszetétel, jelentése „magyar törzs” (a magyar+arab összetételre való visszavezetés téves). Mohamed Hasan Osman, a Magyarabok Szövetségének szóvivője szerint 50-60 ezren vannak; bár más források csak 10-12 ezer főről tesznek említést. Egyiptomon belül eredetileg a déli Núbia kisebb településein éltek magyarabok, de azóta vannak diaszpórák Kairóban, Alexandriában és Manszúrában is. Szudánban jelentős közösségük élt a Nílus-parti Vádi Halfa városában, és a parttal szemközti Magyarárti-szigeten. Az asszuáni gát megépítése során zajló elárasztás után az etióp határ közelében levő Hasm el-Kirbá faluba telepítették át őket. Élnek még magyarábok Kartúmban, Atbarában és Port Szudánban is, illetve egy másik, arab nyelvű csoport Asszuánban. Származásukat tekintve több változattal is találkozhatunk. Egyes mondák szerint őseik 1517-ben érkeztek Egyiptomba I. Szelim oszmán-török szultánhódító hadseregével, majd a hadjárat után részt vettek az Alexandriában hátrahagyott katonák zendülésében. Ezután egy Ibrahim el-Magyar, azaz Ábrahám, a Magyar (más változatban Haszan el-Magyar) nevű tiszt vezetésével Vádi Halfába menekültek. A huszadik század első felében Almásy László több alkalommal is meglátogatta a magyarabokat, míg a kilencvenes években Fodor István egy kutató expedíciót is indított felkeresésükre. Szudánban a magyarabok egyesületet tartanak fenn, identitásukat így kívánják megőrizni. A Magyarok Világszövetsége 1992-ben felvette tagjai közé.