A HRW tudomása szerint a vérengzés december és július között volt. Az áldozatok közül 74-en civilek, férfiak, nők, gyermekek. A HRW információi szerint sokan azért haltak meg, mert kereszttűzbe kerültek a harcok idején. Másokat a katonák egyszerűen lemészároltak. A HRW-nek túlélők azt mondták: a katonák a kivégzetteket azzal gyanúsították, hogy támogatják a Yau Yau lázadó szervezetett, amely hadban áll a központi vezetéssel. A HRW afrikai osztályának igazgatója, Daniel Bekele elítélte a katonák brutális fellépését.
A dél-szudáni hadsereg nem nyilatkozott a történtekről. A védelmi miniszter Kuol Manyang a Reuters hírügynökségnek határozottan cáfolta a New York-i székhelyű civil szervezet által felhozott vádakat és azt mondta: augusztusban vizsgálatot indítottak a hadseregben a történtek tisztázására. A nyugati országok attól tartanak, hogy a világ legfiatalabb állama polgárháborúba süllyedhet. Salva Kiir elnök nemrég több tábornok letartóztatását rendelte el, mindannyian Jonglei államban szolgáltak.
Jonlgeli állam Dél-Szudán egyik legelmaradottabb területe, ahol főként a Murle és a Le Nour törzs tagjai élnek. Nomádok, gyakoriak az összecsapások közöttük. A dél-szudáni vezetés számára komoly problémát jelent még a térségben működő Yau Yau lázadó szervezet is. A Yau Yau korábban azt közölte, hogy tagjai az SPLM politikai hegemóniája és a dél-szudáni hadsereg atrocitásai miatt fogtak fegyvert. A dél-szudáni kormány viszont azt állítója, hogy a Yau Yau a szudáni kormány megbízásából harcol a központi vezetés ellen.