Indul az Afrika közelről sorozat (videóval)

Az Egyenlítő által két részre osztott, a világ második legnagyobb kontinense az utóbbi évtizedekben az érdeklődés középpontjába került.

Az is tudott, hogy az 1950-es, 60-as években Afrika-méretéhez képest meglehetősen kevés figyelmet kapott. A világ nem nagyon ismerte a földrész helyzetét, mivel az európai gyarmatosítók, csak saját érdekeinek megfelelő tájékoztatást nyújtottak.

Hazánkat néhány híres felfedező és vadász képviselte, így ismereteink és érdeklődésünk elsődlegesen az ő tevékenységük ismeretének alapján született.

Ma is igaz, hogy az ellentétek földrészét hatalmas energiai, ásványianyag-lelőhelyei, nagy kiterjedésű élelmiszertermelési lehetőségei, több valláson alapuló kultúrája, világviszonylatban is egyedülálló természeti adottságai, állatvilága ellenére csak kismértékben ismerjük.

A főleg tengerparti üdülésekre, nemzeti parkokra szakosodott turizmuson kívül még az egyedülálló vadászati lehetőségek kihasználása a jellemző.

Mind az érdeklődés növekedése, mind a kellő mértékű ismeretek hiánya miatt, az Afrikai-Magyar Egyesület vezetése és szakemberei kidolgoztak egy ismeretterjesztő programot, melynek segítségével mind a turisták, mind az Afrika után érdeklődők igényét szeretnénk kielégíteni. A program olyan alapvető ismereti modulokon alapszik, melyek biztosítják a lényeges földrajzi, vízrajzi, éghajlati ismereteket. Érintik a talajadottságokat a földrész jellemző növénytakaróját, az igen gazdag állatvilágot, melynek esetében bemutatják a főbb nemzeti parkokat. Előbbieket nem kiragadva tárgyaljuk, hanem kitérünk a történetük, problémáik, környezetük ismertetésére is. Nem leszünk otthon Afrikában, ha nem ismerjük történetét, gazdasági, üzleti életét, az elszegényedés és éhezés okait, környezetvédelmi helyzetet, a nagyon lényeges egészségügyi helyzetet, a tradíciókat, az eltérő vallási szokásokat, a jog, a viselkedés alapvető, de igen lényeges szabályait.

{youtube}EZiG6NWY5vs{/youtube}

 A gyűjtött ismereteket a szóbeli tájékoztatáson kívül gazdag képanyaggal támasztjuk alá.
Előadóink mind többéves helyi tapasztalattal, ismeretekkel rendelkeznek, s nagyon hasznos élményanyaggal egészítik ki a hivatalos tájékoztatásokat.

Reméljük a leírtak többek érdeklődését felkeltették s így számíthatunk az egyéni, vagy társasutazások tagjaira, a gazdasági élet szereplőire, a vadászatban érdekeltekre, valamint a fiatalság részvételére.
Amennyiben igény jelentkezik mind az országok, mind a szakmai érdeklődés esetében a speciális ismeretek „elmélyítésére”, az adott terület részletesebb bemutatására is vállalkozunk.

Jelentkezés a protokoll@baloghsandor.hu e-mail címen

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez