Mint közölték, a tunéziai kormányzat szerint szalafista-dzsihadista csoportok a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulójára időzítve Tunéziában, Algériában és Líbiában terrorműveleteket készíthetnek elő. Tunézia megelőzésként erősíti parti védelmi tevékenységét, és további lépéseket tesz a déli határrégiók, a stratégiai objektumok, a külföldi érdekeltségek és a turisztikai övezetek védelmére – közölték.
Az iszlamista Ali Larajed tunéziai kormányfő kedden jelentette be, hogy az Anszar as-Saría csoport felelős két baloldali ellenzéki politikus, Sokri Belaid és Mohamed Brahmi haláláért, valamint a rendőrség és a hadsereg ellen elkövetett támadásokért. Belaid februári meggyilkolása az iszlamista en-Nahda párt által vezetett kormány bukását okozta, Brahmi július végén bekövetkezett halála pedig máig tartó politikai válságot eredményezett Tunéziában.
Az iszlamista tunéziai kormányzat mindeddig megtagadta, hogy terrorista szervezetté nyilvánítsa az Anszar as-Saría csoportot. A szélsőséges szervezet tagadta az ellene felhozott vádakat, és megfenyegette a tunéziai kormányzatot, hogy “háborút” indít ellene.
Megnevezték a tunéziai ellenzékiek megöléséért felelős csoportot
A tunéziai kormányzat kedden terrorista szervezetté nyilvánította az országban aktív Anszar as-Saría nevű szélsőséges szalafista csoportot. A döntés hatására nem kizárt a terrorfenyegetettség szintjének emelkedése – figyelmeztetett a Külügyminisztérium.
(Visited 2 times, 1 visits today)