A viszonylagos nyugalom visszatérni látszik Kairóban, ez főleg annak az eredménye, hogy a Muzulmán Testvériség lemondott minden nagygyűlést, biztonsági okokra hivatkozva. A döntésben nyilván az is szerepet játszott, hogy az elmúlt napokban a Testvérek 750 embere, támogatója vesztette életét a hadsereggel és a rendőrséggel vívott összecsapásokban.
Ebben az összesítésben nincs benne az a 36 iszlamista fogoly, akik megpróbáltak megszökni az őrizetből. Éppen átszállították őket Kairó egyik külvárosi fegyintézetébe, amikor fegyveresek támadtak rá a konvojra. A lövöldözésben a Muzulmán Testvériség 36 letartóztatott tagja meghalt.
Eközben szervezkedésbe kezdett az iszlám-ellenes kairói utca. Több helyen anti-iszlamista milíciákat alakítottak, azzal a nem titkolt céllal, hogy kézre kerítsék egy-egy negyed morszistáit. A belügyminiszter betiltott minden hasonló szervezkedést.