Mostantól tehát Nasszer Al Whaychi tölti be azt a szerepet, amelyet Zawahiri játszott egykor Oszama Bin Laden mellett.
A jövőben ő irányítja majd az al-Kaida operatív ügyeit az egész világon. Hogy derült ez ki? Úgy, hogy az amerikai NSA lehallgatott egy telekonferenciát, amelyen az al-Kaida vezére közölte döntését a résztvevőkkel. Kik vettek részt a telekonferencián? Az amerikai Daily Beast honlap szerint szinte minden olyan szervezet képviseltette magát, amely számít az iszlamista terrorizmus köreiben. A listán szerepel az al-Kaida észak-afrikai szárnya, az AQIM, amely annak idején kulcsszerepet játszott Mali elfoglalásában. Szerepel az al-Kaida iraki szervezetének Szíriában harcoló egysége, amely muzulmán államot akar létrehozni Irakban, Szíriában és Libanonban. És természetesen jelen volt az al-Kaida legaktívabb szervezete is, amelyik az Arab-félszigeten harcol. Ez eddig nem meglepő. Az viszont igen, hogy képviseltette magát a nigériai Boko Haram, az Üzbegisztán iszlamizálásáért küzdő mozgalom, a pakisztáni tálib mozgalom és egy szervezet, amely muzulmán államot kíván létrehozni a Sínai-félszigeten. Morszi leváltott elnököt épp annak alapján helyezték vád alá Egyiptomban, hogy ezzel a szervezettel és a Hamasszal működött együtt.
A telekonferencián elhangzottak alapján döntöttek úgy Washingonban, hogy sok külképviseletet átmenetileg bezárnak. Jemenben a kormány szerdán jelezte, hogy egy al-Kaida összeesküvést hiúsított meg: a fanatikus szervezet el akarta foglalni a gáz- és olajmezőket az ország déli és délkeleti részén, túszul ejtve az ott dolgozó külföldieket. Közben az USA tovább folytatja a drónháborút Jemenben az al-Kaida ellen: legutóbb a fanatikus szervezet hat feltételezett tagját tették el láb alól. De Washingtonban továbbra is félnek, mert információik szerint olyan al-Kaida öngyilkos terroristák várakoznak a bevetésre, akiknek a hasukba varrták be a pokolgépet, hogy kerüljék el az ellenőrzést.