A 66 éves szomáliai szülész-nőgyógyász ma is töretlen lelkesedéssel dolgozik, bár a róla elnevezett alapítvány (Dr Hawa Abdi Foundation www.dhaf.org) vezetését és mindennapi ügyes-bajos dolgait ma már két, szintén orvos lánya végzi.
A Keeping hope alive (Tartsd életben a reményt) című, a közelmúltban megjelent könyv alkotóját saját életének tragédiája (édesanyja korai halála) késztette arra, hogy a hatvanas évek Szomáliájában, a lehetetlent is megkísértve -első nőként- orvossá váljon. Ebben az elhatározásában édesapja és egy szerencsés Szovjetunióbeli ösztöndíj segítették. Amikor 1983-ban, már orvosi diplomával a zsebében, visszatért hazájába, egy a fővárost, Mogadishut övező Shebelle régióbeli kórházban kezdte meg szülész-nőgyógyász praxisát mintegy napi huszonöt beteg ellátásával.
Hippokratészi esküjét minden körülmények között megtartva, minden politikai, faji, vallási vagy egyéb meggyőződést félretéve segíti a rászorulókat és nyújt orvosi segítséget válogatás nélkül mindenkinek, köztük a férfi kollégái által lenézett és magukra hagyott bebörtönzött nőknek is. Hogy miért teszi mindezt? Mert meggyőződése szerint nemcsak a fizikai fájdalmakat, de az elkövetett igazságtalanságokat is orvosolni kell. Éppen ezen nők végtelenségig kiszolgáltatott helyzetét látva végez később jogi tanulmányokat, hogy ügyüket és minden rászorulóét hatékonyabban támogathassa. “Fontos, hogy megvédjük társadalmunkat és önmagunkat is.”- vallja.
“Barátot és ellenséget egyaránt el kell látnunk”
A világ talán legveszélyesebb országában, annak is egyik különösen kockázatos vidékén nőként és orvosként elindítani, majd működtetni egy kórházat és szülőotthont nem kis bátorságra vallott húsz évvel ezelőtt.
“Mama Hawának”- ahogy az itteniek hívják- azonban megvan a maga receptje. “Bízom önmagamban.” Amikor az al-Shebab csoporthoz tartozó férfiakkal került szembe akkor sem hátrált meg, hanem feltette nekik a kérdést: “ti mit tettetek a társadalomért? mindannyiunknak tenni kell valamit a társadalomért. Erre néhányan közülük meghallgattak, mert én az igazat mondtam.”
“A legfontosabb a szegénység felszámolása”
A doktornő könyve hűen tanúskodik Szomália jelenéről és közelmúltjáról, arról, hogy hogyan nyújthat védelmet és fedelet valamint orvosi ellátást egy bátor nő külső anyagi források nélkül közel kilencvenezer rászoruló honfitársának a mintegy húsz évig tomboló polgárháború idején és azóta is folyamatosan.
Igazat mondani, bízni önmagunkban és tenni a társadalomért. Ami ebben a közel kilencmilliós kelet-afrikai országban -kicsiben- de bevált, az követendő példa lehet a kontinens más részein is. Csak manapság talán több Mama Hawára lenne szükség …