Mansour Egyiptom új vezetője

Letette hivatali esküjét Adly Mahmud Mansour, aki átmeneti időszakban az ország elnöki feladatai látja el.

 

Mansour a beiktatása után elmondta, hogy hamarosan egy tapasztalt technokratákból álló átmeneti kormányt fognak felállítani, majd ezt követően két fontos bizottságot hoznak létre. Az egyik a nemzeti megbékélésért felel, a másik az alkotmánymódosítást készíti elő. Mansour elmondta, hogy új parlamenti és elnökválasztást fognak tartani az országban, de részleteket nem közölt.  

Adly Mahmud Mansour az egyiptomi alkotmánybíróság vezetője volt, mielőtt kinevezték az ország élére. 1945. december 23-án született. 1967-ben diplomázott a Kairói Egyetem Jogi IKarán, majd közgazdasági képesítést is szerzett. 1977-ben pedig elvégezte a francia közigazgatási iskolát. Mansuor 1992 óta tagja az egyiptomi Alkotmánybíróságnak. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez