Gigantikus projekt Kenyában, elkezdték építeni a világ egyik legmodernebb városát

Kenya, Nairobi – Hatalmas építkezési és fejlesztési projektbe vágott bele a kenyai vezetés. Elkezdődtek a munkálatok Konzában, ahol gyakorlatilag egy új város építésébe kezdtek, amely a tervek szerint az ország üzleti, kereskedelmi és kutatási központja lesz.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor 20 év múlva felépül a város Konzában, amely 60 km-re található a fővárostól. Az afrikai „Szilikon Szavannának” is nevezett projekt 14,5 milliárd dollárba kerül. A város körülbelül 5 ezer hektáron épülne fel. A tervek szerint 2015-re 20 ezer, míg 2030-ra 200 ezer új munkahelyet teremtene a projekt, amelyet az összes politikai párt támogat az országban. A Konzában épülő új város a kormány által elindított Vision 2030 kezdeményezés egyik nagyszabású projektje, amely elsősorban infrastrukturális fejlesztéseket hivatott támogatni és véghezvinni az országban. Kenya egyébként is az afrikai kontinens egyik leggyorsabban fejlődő országa. Nairobi pedig a régió kereskedelmi és üzleti központja. Emellett itt dolgozik Kelet-Afrikában a legtöbb számítógépes programozó, szoftverfejlesztő és informatikus szakember. 

Az építkezés megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen Mwai Kibaki elnök is részt vett, aki elmondta, hogy a projekt hatalmas lehetőséget jelent majd a fiatal kenyaiak számára. Tárt karokkal várják a külföldi befektetőket is.   

000000000konza

00000000konf

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez