A kormány legalább az emberek felének regisztrációjára számít, az ellenzéki csoportok többsége viszont úgy gondolja, hogy a rendőrség és a katonaság megfélemlítéssel igyekszik rávenni az embereket a regisztrációra. Az első napokban még technikai problémák is nehezítették a regisztrálni vágyók dolgát, volt, ahol órákon át nem működött a számítógépes rendszer, a választási bizottság szerint azért, mert az üzemeltetésért felelős köztisztviselők egyszerűen nem értettek a működéséhez vagy mert elfelejtették a jelszavaikat.
Jellemző a Szváziföldön uralkodó gazdasági helyzetre, hogy volt olyan szavazókörzet (pl. Lulakeni), ahol azért voltak viták és vádaskodások, mert mindenki a szavazóhelyiségek dolgozói közé szeretett volna bekerülni. Ennek ellenére Prince Gija, a szváziföldi választási bizottság vezetője bízik benne, hogy a voksolás tisztességes és szabályos lesz, ennek érdekében a napokban leveleket küldtek szét külföldre, független választási megfigyelőket kérve, illetve nyilatkozatában elmondta, hogy már csak a király aláírására várnak, hogy hivatalosan is kihirdethessék a voksolás végleges dátumát, addig pedig a cél, hogy június 23.-ig a teljes szavazói névjegyzéket összeállítsák.
Mondjuk azt azért látni kell, hogy az egész történet tényleg színjátéknak tűnik, hiszen az alig 1.1 milliós kis országban III. Mswati király irányít mindent, ellenzéki csoportok nem működhetnek az országban (a fentebb említettek kivétel nélkül a Dél-afrikai Köztársaságból működnek), az összes tartomány (főnökség) vezetőjét a király jelöli ki, rendszeresek a politikai aktivisták és jogvédők elleni rendőrségi fellépések, így nem csoda, hogy a legjelentősebbnek mondott ellenzéki párt, a Egységes Népi Demokratikus Mozgalom (PUDEMO) főtitkára szerint semmiféle változás nem várható a választás után. És ha ezt a roppant zárt és diktatórikus politikai környezetet összeadjuk az egyre mélyebbre süllyedő gazdasággal, akkor látható, hogy az elmúlt hónapokban miért növekszik folyamatosan az elégedetlenség az országban, az összes munkaképes ember 40%-a munkanélküli, a lakosság kétharmada a szegénységi küszöb alatt él és minden 3. ember számára kétséges, hogy mi lesz a holnapi betevője – a másik oldalon pedig ott van III. Mswati király fényűzése, palotái, 13 felesége, hatalmas luxusautóparkja.
Ráadásul a szváziföldi gazdaság teljes mértékben a Dél-Afrikai Vámunió (SACU) támogatására szorul, ettől a régiós tömörüléstől kapja bevételeinek 60%-át, és ez az idei évben várhatóan tovább csökken majd. Ezt a bevételkiesést a kormány adóemelésekkel és a fizetések csökkentésével próbálja elérni, de a bevezetett ÁFA és megnövelt társasági adó sok kis cég bezárásához vezetett, a köztisztviselők fizetésének 10%-os csökkentését pedig hatalmas tüntetések és tiltakozások követték, így az is kudarcba fulladt. Ennek fényében a választások is csak pénzkiadásnak tűnnek, hiszen a majdan megválasztandó parlamentnek semmiféle hatalma nincs, a tényleges irányítás III. Mswati kezében van.
Ezt azért a lakosság is látja, hiszen hiába regisztrálnak minden alkalommal rengetegen, 1993 óta minden voksoláson egyre kevesebben és kevesebben adják le tényleges voksukat, legutoljára 2008-ban már csak a regisztráltak kevesebb mint fele. Így pedig nem kell ahhoz nagy politikai szakértőnek lenni, hogy lássuk, az 1976-ban, II. Sobhuza király által bevezetett, abszolút monarchiát jelentő Tinkhundla-rendszer továbbra is élni fog, a többpártrendszer pedig még mindig váratni fog magára. Az eredeti Tinkhundlához képest mára már egy eléggé kevert verzió létezik, az 1986-ban hatalomra jutott III. Mswati ugyanis a modern kormányzás elemeit is megpróbálta beépíteni, eléggé sikertelenül.
A Tinkhundla alapját négy régió képezi, a Hhohho (a Mbanane-körüli régió), a Lubombo (a mezőgazdasági területek), a Manzini (a kereskedelmi és ipari zónákat magába foglaló területrész) és a Shiselweni (az ország legszegényebb része), amelyeknek vezetőit közvetlenül a király nevezi ki. Szintén ő nevez ki a parlament alsóházának 65 tagjából 10-et, a maradék 55-öt választja a nép, ugyanígy a parlament felsőházának számító szenátus 30 tagjából 10-et az alsóház, 20-at a király választ. Ugyanúgy III. Mswati jelöli ki a miniszterelnököt is. A Tinkhundlában nagy szerep jut a terüli főnököknek, akiknek egyrészt a kulturális örökség megőrzése és gyakorlása is feladata, másrészt a földek elosztásáért, a területükön élő emberek ügyeinek intézéséért is felelősek (nagyjából egy polgármesternek felelnek meg), és őket is a király nevezi ki.
Az 1973-as rendelet óta, amely eltörölte a függetlenségi alkotmányt, az ország írott alaptörvény nélkül létezett egészen 2006-ig, amikor végre új alkotmányt fogadott el az ország, ami alapjogokat biztosított állampolgárainak, de továbbra sem tette lehetővé parlamenti pártok létezését. Ezzel a rövid kitérővel pedig zárhatjuk is a posztot, hiszen belátható, hogy hiába zajlik gőzerővel a parlamenti választás szervezése és a választási regisztráció, a lehetőségek és esélyek a tényleges szváziföldi demokráciára nem túl jelentősek.