A kongói vezetés szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy négy kormánykatona és 15 lázadó halt meg a harcokban. A kongói vezetés szerint az M23 lázadók az ENSZ békefenntartók működését próbálják megakadályozni a térségben. A szembenálló felek nehézfegyvereket is bevetettek. A harcok egészen pontosan Mutahoban zajlanak, amely kisebb település Gomától keletre. A lázadók állítólag a korábban elhagyott harcálláspontjaikat szeretnék visszaszerezni.
Az ENSZ 3000 katonával erősíti meg a kongói békefenntartó missziót, az új egységeknek az lesz a feladatuk, hogy felszámolják a térségben működő lázadók szervezeteket. A harci egységek első kontingense egy hete érkezett meg Észak-Kivuba. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár pedig várhatóan még ezen a héten Kinshasába látogat, majd onnan Ruandába és Ugandába utazik. A ruandai elnök, Paul Kagame a BBC-nek korábban azt mondta, hogy szerinte a kongói krízis kibontakozásában szerepet játszottak a térségben állomásozó kéksisakosok is. Azt viszont továbbra is tagadja, hogy Ruanda támogatná az M 23 lázadókat. Az M 23 lázadók még 2012 közepén indították meg a felkelésüket az ásványkincsekben rendkívül gazdag vidéken. A kongói vezetés és a lázadók között decemberben béketárgyalások folytak, de a megbeszélések különböző okok miatt megszakadtak..