A lap szerint a következő afrikai államok érintettek az ügyben: Madagaszkár, ahol a legtöbb gyanús ügyet regisztrálták, Gabon, Burkina Faso, Szenegál és Elefántcsontpart.
Hogy mosták tisztára a kétes afrikai pénzeket Monacóban? A francia turistákat arra buzdították, hogy az említett országokban csekkel fizessenek és a csekkre ne írják rá a kedvezményezett nevét, csak a kifizetendő összeget. A csekkeket azután egy helyi vállalkozó felvásárolta és eladta olyan afrikai nagyságoknak, akik nem akartak beszámolni jövedelmükről a hatóságoknak. Amint ez megvolt, kerestek egy harmadik személyt, akinek volt folyószámlája a BNP Paribas monacói fiókjánál. Az illető nevét ráírták a csekkre. Ő beváltotta azt, majd az összeget szépen visszautalta az afrikai adókerülő polgártársnak. Persze azért jutalékot ő is levont! Így mindenki jól járt kivéve az érintett államokat, ahonnan több millió euro vándorolt az adókerülő polgárok zsebébe.
Monaco 2009-ben vállalta, hogy megszünteti az adóparadicsom szolgáltatásokat. Az imént leírt gyakorlat 2008 és 2011 között jellemezte a BNP Paribas monacói vagyonkezelő ügynökségét. Kérdés tehát, hogy mennyire vették komolyan Monacóban azt az ígéretet, hogy immár nem játsszák el az adóparadicsom szerepét?! A kérdéses számlákról ugyanis azonnal leemelték a pénzeket és továbbküldték a gyanús összegeket Kínába, Belgiumba és Svájcba! Vagyis jól megszervezett pénzmosási hálózatról van szó, melyről a bank vezetésének tudnia kellett! Volt is egy belső vizsgálat, de valahogy elakadt az ügy. Most talán kiderül, hogy kik is voltak a nagy afrikai pénzmosás kedvezményezettjei Monacóban a BNP Paribas vagyonkezelő ügynökségén?!
Afrikai pénzmosás Monacóban
Afrika, Franciaország, Monaco- Több millió euró afrikai pénzt mostak tisztára Monacóban a BNP Paribas vagyonkezelő ügynökségén. A párizsi Libération című lapban jelent meg a leleplező cikk, azzal a kiegészítéssel, hogy Monaco főügyésze már vizsgálódik az ügyben.
(Visited 1 times, 1 visits today)