Botswanai bevándorlási bekeményítés

Botswana, Zimbabwe – Úgy tűnik, Afrikát is elérte az a hullám, amelyben egyes, bevándorlási célországnak tartott államok keményítenek a bevándorlási szabályaikon és megpróbálnak gátat szabni a hatalmas tömegekben érkező külföldi munkavállalók térnyerésének.

Így történt ez Botswanában is, ahol a belügyminisztérium keményebb feltételeket vezetett be az ország tartózkodási engedélyeinek kiadási ügymenetében, ezzel pedig a legnagyobb számú bevándorlót adó Zimbabwe több ezer polgára kerülhet olyan helyzetbe, amelynek végeredménye a kitoloncolás lesz.

Ráadásul megszüntették az úgynevezett vészhelyzeti beutazási engedélyeket is a határon, azaz most már kizárólag azok léphetnek Botswana területére ilyen papírral, akik tényleges vészhelyzetben utaznak, egy családlátogatás többé már nem tartozik ide. És ennek a szabálynak azonnal meg is kezdődött az érvénybe léptetése, szemtanúk szerint a határállomásokon százával fordítják vissza az ilyen utazási engedéllyel érkezőket, bár a zimbabweiek szerint ennek hátterében nem a bevándorlás elleni harc áll, hanem a két ország közötti egyezség, amellyel Gaborone segít hazaküldeni a zimbabwei polgárokat a választások idejére.

Ez merő összeesküvés-elmélet persze, de az tény, hogy a botswanai elnök bejelentésének megfelelően harc indult a rémisztően növekvő számú bevándorló ellen, akik főleg Zimbabwéből, Kínából, Nigériából és Ghánából érkeznek Afrika egyik stabil és erős gazdaságába – gondoljunk csak bele, az alig 2 millió helyi lakosra fél millió külföldi jut! Mostantól szigorítottak az összes elbírálási folyamaton, többé nem számít az országban eltöltött évek száma, vagy a családi állapot, ráadásul sokkal komolyabb szabályok vonatkoznak mostantól a házasság alapján szerzett tartózkodási engedélyre is, mert korábban sokan üzletszerűen házasodtak az engedélyek érdekében.

Ettől a hónaptól kezdve már csak jogosultsági lehetőség jön létre a házassággal és csak néhány évnyi stabil együttélés után kaphatja meg az érintett személy az engedélyt. És közben ha azt a statisztikát megnézzük, hogy az idei év január 1.-je és április 30.-a között a Dél-afrikai Köztársaság és Botswana együttesen közel 26 ezer illegális zimbabwei bevándorlót toloncolt haza (naponta közel 100 embert jelent ez Botswanában), akkor láthatjuk, hogy a legális mozgás és bevándorlás csak a jéghegy csúcsa, az illegális bevándorlás soha nem látott méreteket öltött.

http://www.mindennapiafrika.info/wp-content/uploads/2013/05/zimbabweans.jpg” >

És ezen mozgások hátterében a lassan újrainduló zimbabwei gazdaság gyengesége áll, a külföldön élő több millió zimbabwei a munkalehetőségek hiánya miatt igyekszik külföldön boldogulni, és a problémák akkor kezdődnek, amikor valaki egy rövid időre szóló vízummal túltartózkodik, vagy tartózkodási engedélye lejárta után sem tér haza, az alapesetről, a teljesen illegális úton történő vándorlásról ne is beszéljünk. Pontos számok nincsenek a Botswanában illegálisan tartózkodó zimbabweiekről, de becslések úgy 120 ezer körüli teszik a számukat, akik főleg a főváros, Gaborone Ledumadumane negyedében húzzák meg magukat és főleg a mezőgazdaságban, építőiparban dolgoznak, illetve sokan keresik illegális tevékenységgel kenyerüket, úgymint prostitució, csempészet vagy egyszerű lopás.

A két ország közötti legális vándorlás milliós méretű, néhány évvel ezelőtti statisztika szerint közel másfél millió ember lépte át Zimbabwéből a botswanai határt, háromnegyedük a ramokgwebanai határátkelőnél, többségük látogatást illetve nyaralást ad meg érkezése okaként, amely alanyi jogon 90 napos tartózkodási lehetőséget ad nekik. Többségük egyébként ezt ki sem használja, hiszen ezen emberek jelentős része üzletelni, kereskedni jön át a határon, azok száma, akik ténylegesen túltartózkodni akarnak, vagy munkát keresnek, ennél jóval csekélyebb.

És a munkakeresők esetében jól látható az “agyelszívás” hatása, hiszen bár a zimbabwei bevándorlók többsége alacsonyabb kategóriájú munkákban dolgozik, rengeteg tapasztalt és képzett munkavállaló is érkezett Botswanába a 2000-es zimbabwei összeomlást követően. Az átlagos zimbabwei bevándorló Botswanában 55%-ban férfi, 60%-ban 40 év alatti, 30%-uk 30 év alatti, a férfiak és a nők felének pedig Zimbabwéban van családja. 60%-uk legális iratokkal utazik, 78%-uknak már van, vagy várható munkája, amiből 81% teljes munkaidős állás. 80%-uk évente legalább egyszer hazatér és ugyanekkora arányban küldenek haza pénzt legalább egyszer egy évben, de ami a legfontosabb, hogy 90%-uk úgy fogalmazott a készített statisztikában, hogy egyszer mindenképpen szeretne hazatérni Zimbabwéba, főleg akkor, ha az ottani politikai, gazdasági helyzet elegendő mértékben javulni látszik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez