Paul a Zambézin, a Viktória-vízesés környékén vezetett csónaktúrákat már évek óta. Ismerte a folyó minden rezdülését, és ahogy mondta, a környéken élő vízilovakat is. Azt azonban nem gondolta volna, hogy éppen egyikük támad majd rá.
Történt, hogy az egyik nap végén a csónakokkal már a kikötőhely felé tartottak, amikor a Paul mögött haladó kenu felborult, és az egyik túravezető a vízbe esett. Paul megfordította a saját csónakját és a bajba jutott felé evezett. Kinyújtott karjával már majdnem elérte a vízben lévő társa kezét, amikor hirtelen elsötétült előtte minden. Förtelmes bűz csapta meg az orrát. Azt érezte, hogy a lábai a vízben vannak, de felsőteste száraz maradt, csak valami nyálkás anyagot érzett. A szorításból sikerült az egyik kezét kiszabadítania. Amikor körbe tapogatózott, eszmélt rá, hogy egy víziló szájában van. Kapálózott, ahogy bírt, amire az állat pár pillanatra kinyitotta a száját, így Paul elmenekülhetett. A víziló azonban ismét utána kapott. Ami ezután következett volt csak igazán félelmetes. Az állat ugyanis úgy viselkedett, mintha teljesen megvadult volna. Rángatta, dobálta a szájából kilógó Pault, majd a víz mélyére vitte. Pault hatalmába kerített a halálfélelem, nem tudja, meddig volt a víz alatt. Végül a víziló, mint egy megunt játékot, kiköpte áldozatát. Az orvos összesen 40 harapásnyomot számlált meg Paul testén, az egyik olyan mély volt, hogy kilátszott a tüdeje.
Felépülése után Paul megpróbálta megtalálni és megölni a vízlovat, hiába.