Idén már 20 rituális gyilkosságot követtek el Gabonban, az áldozatok többsége fiatal lány

Gabon, Libreville – Egyre több a rituális gyilkosság Gabonban, ahol sokan még mindig hisznek a fekete mágiában. Sokan Ali Bongo elnököt és kormányát okolják a megszaporodott gyilkosságok miatt. A lakosság szerint Bongó elnöknek határozottan fel kellene lépnie a borzalmas jelenség ellen.

 

A gaboni hatóságok az elrettentő számok mellett azt is közölték, hogy a megcsonkított holttestek többségét a tengerpartokon találták meg. Az áldozatok többsége fiatal lány volt, az AfriPORT szerkesztési elvei miatt nem közöljük, hogy milyen borzalmakon estek át haláluk óráján. A gaboni nők érdekvédelmi csoportjának egyik tagja Jessy Biyambou azt mondta, hogy a hatóságok keveset tesznek a rituális gyilkosságok visszaszorítása érdekében és az esetek többségét nem vizsgálják ki. A kormány pedig rendszerint hallgat az ügyben. Egy neve elhallgatását kérő parlamenti képviselő is megerősítette, hogy sajnos még mindig követnek el rituális gyilkosságokat az országban, de senki sem meri kivizsgálni ezeket a bűncselekményeket. Ennek több oka van. Egyes pletykák szerint a rituális gyilkosságokat majd az ezeket követő szertartásokat befolyásos emberek rendelik meg. A másik ok, hogy még mindig sokan hisznek a boszorkányságban és a fekete mágiában. Állítólag ezek a rituális szertartások emberfeletti erővel ruházzák fel a megrendelőket, akik emberi testrészekből kotyvasztott „csodaitalokat” fogyasztanak.

2009-ben egy rituális gyilkosságért elítélt férfi azzal vádolt meg egy gaboni szenátort, hogy az ő megrendelésére ölt meg egy 12 éves kislányt. A szenátor mentelmi jogát felfüggesztették, de ügyében még nincs ítélet.

 2012 novemberében több mint 100 sírt fosztottak ki az országban, ami hatalmas felháborodást váltott ki. A sírrablók elsősorban koponyákat zsákmányoltak.  A kameruni hatóságok öt személyt vettek őrizetbe az ügy kapcsán.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez