Világbéke! – Etiópiából származó izraeli szépségkirálynő Obama díszvacsoráján Jeruzsálemben

Etiópia, Izrael – Martin Luther King az egyik példaképem, a másik pedig Obama elnök. Engem is a nagymamám nevelt fel éppúgy, mint az amerikai elnököt – nyilatkozta a 21 éves Yityish Aynaw, akit nemrég választottak meg Izrael szépségkirálynőjének. Az Etiópiában született szépség részt vett Obama elnök gála vacsoráján.

Ő az első afrikai születésű szépségkirálynő Izraelben.  12 éves korában maradt árván Etiópiában. Rokonai, akik már Izraelben éltek, érte mentek és magukkal vitték a kislányt és testvérét. Kezdetben egyáltalán nem volt könnyű az átállás az etióp falusi életből az izraeli modern világba:”Egy kukkot sem tudtam héberül, mégis betettek egy olyan iskolába, ahol mindenki ezen a nyelven beszélt. Sokan kinevettek az elején, de sokan segítettek is. Én elhatároztam, hogy csakazértis megmutatom, hogy mi, Etiópiában született zsidók is érünk valamit!”
   Tanulmányai elvégzése után a fiatal lány katonai szolgálatot teljesített, majd bent maradt a hadseregben és tiszti rangot szerzett. Múlt szeptemberben szerelt le, azóta egy cipőbolt vezetője egy izraeli kisvárosban. Nagyon büszke arra, hogy ő az első izraeli szépségkirálynő, aki Etiópiából érkezett. A 120 ezres etióp közösség nehezen illeszkedett be Izraelben, hiszen a szokások és az élet tempója egészen más volt, mint amit megszoktak. Sokan panaszkodtak arra is, hogy az etiópiai zsidók megkülönböztetés áldozatai Izraelben. Ma már van olyan parlamenti képviselő is, aki Etiópiából érkezett Izraelbe. Ő is azt hangsúlyozta, hogy az egész közösség számára nagyon fontos a szépségkirálynő sikere, hiszen a 120 ezer Etiópiából érkezett zsidó egy kicsit úgy érezheti, hogy a szépségkirálynő őket is képviselte, amikor részt vett Obama elnök díszvacsoráján Jeruzsálemben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez