A végleges mérleg szerint 378 mérgezés és 51 haláleset köthető a hétvégi metilalkohol-csapáshoz. 13-an akkor haltak meg, amikor a kórház helyett Tunéziába próbálták őket menekíteni. Az alkoholfogyasztás tilos Líbiában, így aki felépül a mérgezésből, a faszesz olyan romboló hatásai, mint a vakság, veseelégtelenség mellett még büntetésre is számíthat. Alkoholos italokat egyrészt csempészek visznek be az országba, ehhez elég lyukacsosak a határok, másrészt helyben is főznek a vállalkozó szellemű polgárok. Ezeknek a helyi égetett szeszeknek, bukháknak az alapja általában füge vagy datolya. A metilalkoholt azért szokták hozzáönteni, hogy erősebb legyen. Egy liter ebből a teljesen bizonytalan tisztasági körülmények között főzött párlatból 8 dollár körül van. Egy tisztességes üveg whisky viszont legalább 95 dollár.
Jól mutatja, hogy mennyire keresik az alkoholt a tripoliak, hogy tavaly decemberben 7 ezer üveg szeszes italt foglaltak le a főváros kikötőjében, és szinte havonta számolnak fel a város környéki villákba, farmokra telepített zug szeszfőzdéket a rendőrök vagy éppen a fegyveres szabadcsapatok.