A harcok Kayanzában voltak és azután robbantak ki, hogy a rendőrség feltartóztatta Zebiya Ngendakumana támogatóit, akik együtt akartak vele imádkozni. Zebiya Negendakimana 30 éves nő, aki azt állítja magáról, hogy minden hónap 12-dik napján látomásai vannak Szűz Máriáról. A nőnek rengeteg követője van és a szomszédos Kongóból is sokan meglátogatják. A szektája több mint egy éve létezik.
Kayanza régió kormányzója Athanase Mbonabuca elmondta, hogy több százan gyűltek össze, hogy lássák és meghalhassák Ngendakimanát, aki egy hegytetőre akarta vezetni követőit. A rendőrök megpróbálták megfékezni a tömeget. A kormányzó elmondta, hogy a szekta tagjai közül sokan fel voltak fegyverezve és szembeszegültek a rendőrökkel. Az AFP információi szerint a hat halott Ngendakimana követője volt.
A szekta és a burundi kormány között egyébként már jó ideje feszült a viszony. Egy éve a rendőrök megsemmisítették a szekta egyik szentélyét és menedékhelyét. A szekta pedig többször is arra szólította fel a követőit, hogy nem vegyenek részt a kormány által kezdeményezett közösségi programokban. Az apró afrikai országban a lakosság többsége keresztény, de sokan elhatárolódnak a szektától és nézeteitől.