Minden elrabolt gyerek megkerült tavaly Algériában

Algéria, Algír – Több, mint kétszáz gyereket raboltak el tavaly Algériában. Mindegyiket épen és egészségesen találták meg. Az összes gyerekeltűnésnek azonban ez csak a kisebbik része, a legtöbb esetben elcsavarognak, vagy elmenekülnek otthonról a gyerekek.

A gyerekrablási, gyerekgyilkossági, gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak ügyekben a legtöbb esetben a nyomozás felfedett valamiféle rokoni kapcsolatot, közölte az illetékes hatóság képviselője. Azt is kifejtette, hogy az eltűnések 80 százaléka elcsavargás és nem gyerekrablás. Sőt, a gyerekek sokszor bosszúvágyból, félelemből szimulálják a rablást, a testi vagy nem erőszakot.

Eközben örvendetesen csökkent a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma. 2002-ben 12 ezer eset volt, tavalyra ez a szám 8 ezer alá csökkent. Az eredményesség az ifjúsági bűnözéssel foglalkozó hatóság szerint egyértelműen a megelőző, felvilágosító munkának köszönhető.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez