A harcok az algériai határ közelében voltak. A csádi erők parancsnoka azt jelentette, hogy a harcokban öt járművet is sikerült megsemmisíteniük. A radikális iszlamisták azután vonultak vissza az Ifoghas hegységbe és Kidal körzetbe, miután a franciák felszabadították Észak-Mali nagyvárosait. Jelenleg Csád az egyetlen afrikai állam, amely harcoló alakulatokkal vesz részt Észak-Mali felszabadításában és megtisztításában. A becslések szerint körülbelül 2000 csádi katona állomásozik az országban. Közben Gaóban is összecsapások voltak, ahol a francia és mali kormányerők ütköztek meg a radikális lázadókkal.
Franciaország hat hete avatkozott be Maliban. Azóta sikerült az ország jelentős részét felszabadítani. A radikálisok áttértek a gerilla hadviselésre és a nyílt összecsapások helyett robbantásos merényleteket követnek el a nagyobb városokban. Hasonló taktikát alkalmaznak, mint az al Shabab lázadók Szomáliában. Franciaország jelenleg 4000 katonával veszt részt a hadműveletekben.