Négy külföldit elfogtak Líbiában, a kereszténység terjesztésével vádolják őket

Líbia, Tripoli – Bengáziban tartja fogva a helyi rendőrség azt a négy férfit, akit misszionárius tevékenységgel gyanúsítanak. Egy-egy egyiptomi, dél-afrikai, dél-koreai és svéd-amerikai állampolgár van előzetes letartóztatásban, egészen pontosan a helyi milícia fogságában.

Állítólag 45 ezer hittérítő keresztény könyvet találtak náluk és 25 ezret már szét is osztottak. A keresztény hit terjesztése tilos Líbiában, ahol a lakosság döntő többsége muzulmán.
  Tavaly a Vöröskeresztnek be kellett zárnia irodáit Bengáziban és Miszratában, mert folyamatos támadások érték a helyi hatóságok részéről. Őket is azzal vádolták, hogy Bibliát terjesztenek a Vöröskereszt irodáiban. Ezt a szervezet tagadta, de az irodákat bezárta. Szeptember 11-én Bengáziban megostromolták az amerikai konzulátust, a nagykövet és három munkatársa meghalt. Ezt követően több nyugati állam külügyminisztériuma arra szólította fel polgárait, hogy csak nagy fontos esetben keressék fel Bengázit és környékét, mert veszélybe kerülhet az életük.
   Bengáziban, a líbiai forradalom bölcsőjében saját rendőrséget állítottak fel a helyi milíciák, egy ilyen rendőri alakulat tartóztatta le a négy keresztény férfit. A helyi rendőrség azt ígéri, hogy hamarosan átadja a négy “hittérítőt” a líbiai titkosszolgálatnak. Feltevésük szerint ugyanis a “hittérítők” valójában kémek, így az ügyük a titkosszolgálatra tartozik Líbiában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez