Egy interjúban Hamadine Guidam ezredes, a Selekát alkotó egyik lázadó csoport, az UFDR tagja szerint saját magukat árulták el azzal, hogy hagyták Bozizét további évekre hatalomban maradni, miközben az ország lakói majmok módjára élnek a dzsungelben tiszta víz, iskolák, kórházak, utak nélkül. Nézeteit más vezetők is osztják, akik mind hangsúlyozzák, hogy az alku ellenére fő céljuk továbbra is az oly gyűlölt Bozizé eltávolítása a hatalomból és ha erre nem kerül sor, ismét Bangui felé fognak indulni északi pozícióikból.
Mindenesetre ezek jelenleg még csak szavak, ami viszont tapasztalható, az a félelem a lázadók felügyelte (illetve a legtöbb nem lázadók felügyelte) területen, például az északi Sibut városában, ami jelenleg a Seleka egyik fő bázisa, még most is előfordulnak fosztogatások, rablások és csak a lázadókkal együttműködő boltosok, kereskedők üzletelhetnek – hasonló a helyzet például még Kaboban is. Közben a politikai fronton is mennek az események, az alkunak megfelelően kinevezett miniszterelnök, az ellenzéki Nicolas Tiangaye (ő Jean Bédel Bokassa perében az egykori császár egyik védője volt) január 21.-én kezdett hozzá a hatalommegosztáson alapuló kormány kialakításának a libreville-i egyezménynek megfelelően, amely feladat nem lesz túl egyszerű, hiszen a valószínűleg 27 miniszterből álló kabinetben Bozizé pártja 12 helyet, a Seleka mininum 7 helyet kér és a farvizen szépen megjelent az ellenzék is, amely szintén helyeket szeretne.
A tárgyalásoknak érdekes színt kölcsönöznek a fentebb taglalt események, ahogy két napja a miniszterelnök egy interjúban utalt rá, a Seleka által még mindig elkövetett bűncselekmények igazolják a szervezet erőszakos lázadó mivoltát, bár a különféle városokban zajló események nem befolyásolják a békefolyamatot. Volt aki ennél tovább ment a vádaskodásban, Jean Ladawa védelmi miniszter szerdán (január 23.) azzal vádolta a Selekát, hogy a szövetség az egyezmény ellenére tovább folytatja előrenyomulását és támadásait az ország területén, példaként a fentebb már említett rablásokat, hatósági épületek megrongálását hozta fel, de említést tett a dimbi aranybánya elfoglalásáról és az Awakaba-parkba történt behatolásról is.
Összefoglalva a helyzetet, a békefolyamat most már elkezdődött végérvényesen, de a lázadók részéről úgy tűnik, hogy az egyezményben foglaltak végrehajtását biztosítandó, a megszállt területek feladása még várat magára, az ott élő emberek valószínűleg “túszként” maradnak addig, amíg nem zárul le teljesen a hatalommegosztás – így pedig sokan még mindig az őserdőben tengődnek, várva az események jobbra fordulását. Éppen ezért több más szervezettel együtt például az Orvosok Határok Nélkül (MSF) csoportja is növelte aktivitását a megszállt területeken, több egészségügyi állomást is megnyitottak, főleg azért is, mert a lázadók támadása sok egészségügyi dolgozót is menekülésre késztetett korábban.
Azt is érdeklődve figyelhetjük, hogy az alkunak megfelelően mikor fognak a külföldi katonai egységek távozni az országból, de míg a megszállt területek a lázadók ütőkártyái, addig Bozizé kezében az egyetlen úgymond fegyver az a sok száz csádi, gaboni, kameruni, kongói és francia katona, akik azért jöttek a Közép-afrikai Köztársaságba, hogy megmentsék Banguit. Mindenesetre a jövőbeni hasonló helyzetek elkerüléséért több fontos pontban kellene változtatni az országban, ilyen például a hadsereg és a hatóságok megerősítése (a mostani harcok során volt olyan lázadó támadás, ami elől a katonák fegyvereiket eldobva menekültek be a dzsungelbe), illetve az államhatalom kiterjesztése a fővároson kívülre is, mert jelenleg a terület nagy részén semmiféle ellenőrzése, hatalma nincs a kormánynak – Bangui és 100 kilométeres körzete az, ami ténylegesen ellenőrizhető, a többi részen kisebb-nagyobb ex-lázadókból lett hadurak irányítanak, azok, akiknek elvileg a 2008-as békeszerződés keretében le kellett volna már szerelniük.