Most először indítottak sikeres offenzívát Mali hadseregének erői az iszlamisták ellen azóta, hogy elveszítették az ország egész északi részét a múlt év során.
Az iszlamista milíciák megkísérelték az előrenyomulást a főváros felé, és erre a támadásra válaszul indította meg offenzíváját a kormányhadsereg. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhatalmazta Malit és a vele szövetséges nyugat-afrikai államokat, hogy katonai erővel vessenek véget az iszlamista megszállásnak Északon, ám a szakértők szerint ilyen jelentős katonai akcióra csak ősszel kerülhet sor legkorábban. Kedden az Afrikai Unió elnöke a NATO – hoz fordult: küldjön katonákat Mali északi részének felszabadítására. A kérést azzal indokolta, hogy Mali északi részén éppen olyan iszlamista központ alakulhat ki, mint Afganisztánban a tálibok idején. A NATO erőit fokozatosan kivonják Afganisztán területéről és a tagállamok többsége egyáltalán nem lelkesedik egy újabb közös akcióért.
Franciaország, amely elősegítette az ENSZ BT határozatának megszületését Mali ügyében, maga sem küldene szívesen csapatokat. Párizs kiképző tisztjei viszont ott vannak, és nagy szerepet játszhatnak abban, hogy Mali hadserege olyan sikereket érjen el, mint most, egy stratégiai város visszafoglalását. Később pedig- afrikai szövetségeseivel együtt – Mali egész északi részének megtisztítását az iszlamista fegyveres milíciáktól, melyek olyan terrorista központot rendezhetnek be Mali északi részén, mely egész Afrikát, sőt Európa egyes részeit is fenyegetheti…
A sereg visszavág – a kormányerők első katonai sikere Maliban
Mali, Bamakó – A fővárostól, Bamakótól 800 kilométerre, északra a kormányerők heves harcok után visszafoglalták Douentza városát a Mujao nevű iszlamista milíciától, mely múlt szeptember óta tartotta megszállva azt. A mali kormány csapatai Konne város fele nyomulnak előre, a helyszínről fegyverek ropogásáról tudósítottak.
(Visited 1 times, 1 visits today)