Ám napközben a pályán jól teljesített, így sokáig elnézték alkoholizmusát, melyet ő maga tagadott. Most ennek vége:” Hazudtam magamnak. Azt mondtam, hogy nincs velem semmi probléma. Ez nem volt igaz. Most beláttam, hogy meg kell változnom és már elfogadom a segítséget.”- közölte sajtóértekezletén Svédországban a libériai labdarúgó.
A másodosztályú svéd csapat vezetője elmondta: kétéves szerződése során végig fizetik az elvonókúra költségeit, ha szükséges. Bíznak benne, hogy az afrikai futballista betartja az ígéretét és együttműködik a kezelőorvosokkal. És persze ezenkívül abban is bíznak, hogy Libéria válogatottjának alkoholista focistája a pályán továbbra is jól teljesít és talán már a hétvégén sem fog részegen pofozkodni a rendőrökkel az éjszakában, valahol Svédországban.
Alkoholelvonó kúrára fizeti be svéd klubja Libéria válogatott focistáját
Svédország, Libéria – 12-szer öltötte magára Libéria futball válogatottjának címeres mezét a 28 éves Dulee Johson. A tehetséges futballista játszott már Izraelben, Görögországban, Hollandiában és Dél-Afrikában is. Mindenütt voltak kisebb nagyobb problémái a helyi rendőrséggel, mert kissé becsípve nem mindig tisztelte a törvényeket az éjszakában …
(Visited 1 times, 1 visits today)