Politikai kötéltánc a szakadék fölött Zimbabwéban (elemzés)

Zimbabwe, Harare – Valószínűleg kevesen követik teljesen naprakészen a Zimbabwéban jelenleg is zajló politikai csatározásokat, pedig az elmúlt hetek-hónapok csörtéinek igen komoly tétje van: új alkotmány és a hatalommegosztáson alapuló kormány jövője.

 

 

Még emlékezhetünk, ez a hatalommegosztásos kormány a 2008-as választások után jött létre a Dél-afrikai Köztársaság közvetítésével, miután a választásokon vesztes Robert Mugabe képtelen volt elfogadni vereségét és ezért elszabadult az erőszak az országban. Az erőszakos cselekmények mellett súlyos gazdasági, társadalmi és egyáltalán, erkölcsi következményei is lettek a szembenállásnak, így amikor létrejött Morgan Tsvangirai Demokratikus Változásért Mozgalmának (MDC) és a Mugabe-féle Zanu-PF-nek a közös kormánya, sejteni lehetett, hogy innen már csak felfelé visz az út, és így is lett, az elmúlt évek gazdasági fejlődése már szemmel is látható.

Mindenesetre ahogy létrejött ez a kormány, a választások után megkötött egyezségnek megfelelően el is kezdődött egy új alkotmány kidolgozása, amely folyamat során mindkét fél erősen kötötte az ebet a karóhoz, így jelenleg még mindig nincs beiktatva az új alaptörvény. Az új alaptörvény, ami a következő választások menetrendjét is meghatározza és betartása esetén a választások szabályos mivoltát is biztosítani tudja. Persze ahogy Zimbabwéban mindig, úgy Robert Mugabénak ismét vannak aggályai, a 88 éves vezető néhány héttel ezelőtt a Zanu-PF egyik gyűlésén kijelentette, hogy akár befejeződik az alkotmányozó folyamat és lesz új alkotmány, akár nem, 2013. márciusában Zimbabwéban mindenképpen választásokat fognak tartani és ha ehhez az kell, hogy feloszlassa a parlamentet, hát megteszi – na azért ez komoly összecsapásokat vetített volna előre Tsvangirai-ékkal.

 

Azóta kicsit enyhült az álláspontja és jelenleg júniusig hajlandó elfogadni a választások elhalasztását, főleg azért, mert saját pártján belül is sokan tisztában vannak vele, még ha sikerül is időben befejezni az új alkotmányt, még akkor is komoly feladatokat kell befejezni: a megfelelő finanszírozás megszerzése, népszavazás az új alaptörvényről vagy például az új szavazói névjegyzék elkészítése. Ennek ellenére nehéz még megmondani mi várható a következő hetekben, hiszen egy magát megnevezni nem kívánó Zanu-PF illetékes szerint hamarosan egy újabb pártgyűlésen fognak arról dönteni, hogy mikor legyen választás és ebben nem fogja őket befolyásolni az alkotmány megalkotása, hiszen a párt alapvető álláspontja szerint “az alkotmány megalkotása semerre sem tart…az MDC és a Zanu közötti mély ellentétek miatt”, és annak a pártnak kellene befejeznie a folyamatot, amelyik a nép bizalmát elnyeri.

És a határidő már nagyon közel van, a Zanu-PF december 25.-i dátumot tűzött ki az új alkotmány elfoadására, ami ismerve a jelenlegi nézeteltéréseket és vitás pontokat, szinte megvalósíthatatlannak tűnik. Úgyhogy röviden összefoglalva a dolgot: amennyiben nem lesz meg egy héten belül az új alaptörvény, akkor a jelenlegi szabályok szerint Mugabénak fel kell oszlatnia a parlamentet és kitűznie egy választási időpontot, ha azonban ez megtörténne, akkor az MDC-vel közös egységkormány is elbukna és a régió országai részéről komoly ellenállás jelentkezne. A Zanu-PF-nek egyébként azért annyira sürgős a választások megtartása, mert Mugabe hamarosan 89 éves lesz és állítólag pártilletékesek attól tartanak, hogy a “nagy vezető” képtelen lesz előbb-utóbb már kampányolni is – még az egészségi állapotát illetően is felröppentek pletykák, tekintve, hogy az elmúlt két évben több alkalommal töltött hosszabb időszakokat egy szingapúri kórházban.

Január 3.-án elkezdődik egy előzetes szavazói névjegyzék összeállítása és a választási bizottság által igényelt 192 millió dolláros költségvetés felépítése, amelyben azonban nagy szerepet játszik a régió több országa is, így tökéletesen látható a kialakult “22-es csapdája” helyzet. Az MDC alapvető elképzelése egy, a 2013 első negyedévében megtartandó alkotmányos népszavazás, amelyet június és augusztus között követhet a választás. És ez a politikai krízis nem csak egy, az átlagembertől távol álló vita, hiszen a 2008-ban tapasztalt sokmillió százalékos inflációhoz képest mára 5% alá nyomott pénzromlás, 5% körüli GDP növekedés és egyre javuló gazdasági teljesítmény is veszélybe kerülhet, ha a politikai oldalak ismét harcba kezdenek egymással, ami veszélybe sodorhatja a 10 milliárd dolláros államadósság törlesztését is – és akkor Zimbabwe nagyon mély szakadékba zuhanhat.

Ami még érdekes kérdés lehet, az a Zanu-PF és Mugabe által erőteljesen forszírozott visszaállamosítás – a külföldi tulajdonú bankok és bányák többségi tulajdonának zimbabwei kézbe vétele illetve a még meglévő néhány fehér tulajdonú farm rekvirálása. És ehhez kapcsolódó hírrel zárjuk is a posztot: néhány napja utasították Rodézia utolsó miniszterelnökének, Robert Mugabe elődjének, Ian Smithnek a a családja által birtokolt, közel 600 hektáros Gwenoro farm vezetőjét, hogy készüljön fel a birtok állami kézbe adására, bár Owen Jarman intéző szerint erre konkrét időpontot még nem kaptak. Az ország délnyugati részén, Shurugwi járásban található farm Smith fiának és lányának a tulajdonában áll, Ian Smith 88 éves korában, 2007-ben elhunyt a Dél-afrikai Köztársaságban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez