Csalást kiált az ellenzék Ghánában

Ghána, Accra – A nyugat-afrikai ország legnagyobb ellenzéki pártja azt állítja, hogy az  elnökválasztáson csalások történtek. Ghána az afrikai kontinens egyik minta demokráciájaként van számon tartva. Sokan attól félnek, hogy csalások esetén véres zavargások is kirobbanhatnak az országban, amely egy rendkívül instabil régióban van.

A Nemzeti Hazafias Párt (NPP) arra szólította fel a Választási Bizottságot, hogy halasszák el a végeredmény kihirdetését. A jelenlegi állás szerint John Dramani Mahama jelenlegi elnök áll nyerésre. A második helyen, pedig Nana Akufo Addo  ellenzéki politikus áll, aki nem sokkal van lemaradva. Az NPP elnöke Jake Obetsebi-Lamptey szerint a jelenlegi eredményeket nem lehet „lenyomni a ghánai emberek torkán”. Az ellenzéki pártvezér azt mondta, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy a voksoláson csalások történtek. Elmondása szerint a választásokat lebonyolító tisztviselők hajtották végre a csalásokat. Obetsebi-Lamptey egy tiltakozó levelet is küldött a Választási Bizottságnak hogy a végeredményeket még ne hirdessék ki.  A választási bizottság elnöke viszont a Retuers hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy nem tud az NPP kifogásairól és panaszairól. Azt pedig nem árulta el, hogy a bizottság mikor szándékozik nyilvánosságra hozni a végeredményeket.

 

Accrában legalább kétszáz ellenzéki tüntetető, Nana Akufo Addo támogatói vonultak az utcákra. A vörös sapkát hordó tiltakozók azt skandálták, hogy „békét” akarnak. A megmozdulás helyszínére rohamrendőröket vezényeltek  és a választási bizottság székházát is  katonák őrizik. Rendbontásokról és összecsapásokról nem érkeztek hírek.

 

A voksolás egyébként nem volt zökkenőmentes. Több szavazóhelyiség későn nyitott ki, mert a választási tisztviselők elkéstek. Műszaki hibák is hátráltatták a szavazást. Több száz ujjlenyomat leolvasó gép nem működött, ezért a szavazók azonosítása elhúzódott. A fennakadások miatt néhány szavazókörzetben meghosszabbították a voksolást. 

 A ghánai állami televízióban nyugalomra szólították fel a lakosságot. Ghána a  térség legstabilabb és legdinamikusabban fejlődő országaként van számon tartva. Tágabb környezete, Nyugat-Afrika viszont a kontinens egyik leginstabilabb régiója, ahol gyakoriak a puccsok, a politikai krízisek és a választási csalások.  2010-ben Elefántcsontparton egy kisebb polgárháború tört ki, amikor  Laurent Gbagbo elnök nem ismerte el a vereségét. Maliban felkelést robbantottak ki a tuaregek és az ország azóta kettészakadt, emellett a hadsereg  egy puccsot is végrehajtott. Mindez politikai krízisbe  taszította az országot. Bissau-Guineában pedig a választások második fordulója előtt a hadsereg vette át a hatalmat.    

000077 ghana

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez