Vizsgálódásaik során az ENSZ szakértőinek az tűnt fel, hogy a kakaóra, kesudióra, gyapotra kivetett, az exportot terhelő adókból, vámokból képződő bevételek nem nagyon növekedtek a 2011-es polgárháború befejezése óta. Ez számukra azt jelentette, hogy a termények egy része „bűnös módon” távozik az országból. Kiderült, hogy a 2011/12-es szezonban a kakaótermés több mint 10 százaléka, a betakarított kesudió több mint egyharmada és a gyapottermés jelentős része is csempészúton jutott ki az országból. A hiány összességében félmilliárd dollárt tehet ki. Az ENSZ jelentés szerint ez annak a katonai és gazdasági összefonódásnak az eredménye, amelyet az Alassane Ouattarát támogató Új erők katonai vezetői építettek ki a győzelmük után. Persze az előző politikai garnitúra sem marad le a maiak mögött. Igaz, ők még gyémántban, fában és aranyban utaztak. A nyomozást folytatják, arra kíváncsiak, hogy mire ment el a pénz.
Nagyban kakaóznak – volt katonai vezetők irányítják a csempészetet
Elefántcsontpart, Abidzsán – A Gbagbo-ellenes fegyveres felkelők egykori vezetői fosztják ki az ország gazdaságát jelentő kakaó üzletet, lényegében ezt állítja egy friss ENSZ jelentés. A dokumentum szerint az Alassane Ouattara államfővel szövetséges katonai vezetők nemcsak a gazdasági talpra állást nehezítik így, de a békét is veszélyeztetik.
(Visited 1 times, 1 visits today)