Az interjú bemutatása ellen még csütörtökön kezdeményezték a hatósági betiltási eljárást, amelynek helyt is adtak. A fellebbezésnyomán viszont a bíróság törölte a tiltó határozatot. A két döntés közötti néhány órában a tunéziai politika szereplői közül többen már arról beszéltek, hogy visszatér a Ben Ali rezsim idején megszokott cenzúra. A kormányfő, Hamadi Dzsebali, azzal érvelt, hogy az interjú az első lépés, hogy „normalizálják” az előző rezsim jelképeit. Az interjúban Slim Chiboubot kérdezik, akit távollétében öt év börtönbüntetésre ítéltek és pillanatnyilag az Arab Emirátusokban él.
Chiboub korábban, 1989 és 2004 között a legnépszerűbb tunéziai sportklub elnöke,, és mint a Ben Ali család sarja, sikeres üzletember is volt. Az Ettounsya TV nem tartozik a hatalom kedveltjei közé. Tulajdonosát, aki korábban Ben Ali egyik sógorának az üzlettársa volt, augusztus óta előzetes letartóztatásban tartják sikkasztás gyanújával.