Allah szereti a szépet, és a konzervatívok? – botrányt okozott a Miss Belgium fotózás

Marokkó, Rabat – Felháborodtak a marokkói konzervatívok a Miss Belgium döntősein. A lányok a II. Hasszán mecset előtt fényképezkedtek, könnyű nyári ruhákban. Ez bőszítette fel a vallásos marokkóiakat.

Ki adott erre engedélyt, kérdezte az iszlamista kormánypárt cikkében egy megszólaltatott ügyvéd. A Miss Belgium 2013 versenyzői Casablancában, a II. Hasszán mecset előtt fényképezkedtek, rövid szoknyában és könnyű nyári ruhákban. Ez a templom a mekkai után a világ második legnagyobb mecsete. A kormánypárti napilap, az Attazsdid szerint a pózolás módja és az öltözködés mikéntje merénylet az iszlám ellen. A lap belügyminiszteri vizsgálatot sürget. Egy másik, a gazdasági élethez közel áll újság, az As-Sabah viszont azt írta, Allah szereti a szépet, és ezek a fiatal lányok szépek, így semmi kifogás nem lehet az ellen, hogy a mecsetnél pózoltak.

A Miss Belgium 2013 szervezője elnézést kért azoktól, akiket esetleg megbántottak a fotózással. Darline Devos úgy nyilatkozott, hogy a mecset előtti fényképezés nem volt tervben, a helyszínen, váratlanul jutott az eszükbe, hogy érdemes lenne egy sorozatot csinálni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez