Az elindulók egy része megérkezik ugyan a szigetre, de aztán táborokba kerül, majd sokakat közülük hazatoloncolnak, ahol börtön vár rájuk, tehát nagyon kevesen vannak, akiknek sikerül az európai álom – és akkor még nem beszéltünk az elindulók azon részéről, akik sosem érkeznek meg. Ez történt legutóbb szeptember 7.-én is,amikor egy 136 tunéziai bevándorlót szállító hajó süllyedt el pár kilométerre az olasz partoktól és a tragédiában több tucat ember, köztük alig pár éves gyermekek is életüket vesztették.
És ez csak egy volt az ilyen katasztrófák közül, csak tavaly legkevesebb 1500 ember halt meg az Európába történő illegális utazási kísérlete során, de még a halál ilyen mértékű kockáztatása is jobban megéri a fiatalok tízezreinek, mint otthon maradni a kilátástalanságban és nyomorban. A tunéziai forradalom és a diktatúra megdöntése után még többen maradtak teljes tanácstalanságban az életüket illetően (ahogy azt egyébként szerte az arab világban látjuk: a sokak által várt kánaán nem jött el a diktátorok bukásával), nem csoda, hogy 2011. január 14.-e óta már a 30 ezret is meghaladta az Olaszország felé igyekvő tunéziaiak száma egy hivatalos riport szerint. A téma felmerült a Földközi-tenger partvidékét adó országok október 6.-i találkozóján is Máltán (ott volt többek között Marokkó, Algéria, Tunézia és Olaszország is), ahol azonban a tunéziai elnök, Moncef Marzouki csak hatósági akciókat helyezett kilátásba az illegális kivándorlás megfékezése érdekében, nem nagyon ejtett szót a közel 700 ezer munkanélküli helyzetéről, főként a fiatalok munkanélküliségéről.
Persze a találkozón megállapodtak egy olyan konkluzióban, hogy nem a tüneti kezelést kellene alkalmazni (hatósági erővel megállítani a kivándorlást), hanem a gyökereknél kellene megoldani a problémát, de a munkahelyek megteremtése még gondot okoz a tunéziai vezetésnek. Az állami rádió tavalyi felmérése pedig azt igazolja, hogy ez a fő probléma, a tunéziaiak nagyjából fele gondolja úgy, hogy az illegális kivándorlás a munkanélküliség miatt történik, ezért vállalja oly sok fiatal az 1500 eurós árat a lampedusai útért. Az al-Hurqa (arab nyelven a hurqa égetést jelent, célozva ezzel a dokumentumok elégetésére, a kitoloncolást megakadályozandó) pedig tényleg csak az egyetlen kiút maradt a legtöbb fiatalnak, akik úgy vélik, hogy a forradalom ismét csak a gazdagokat segítette, a szegények helyzetét tovább rontotta, a Tunéziai Gazdasági és Szociális Jogok Fóruma nemrégiben felmérést készített a kivándorlókról, amelyből kiderült, hogy a migránsok 46%-a (!!!) 15 és 24 év közötti, akiknek 45%-a napszámos munkából tengeti életét, 24%-uk pedig diák valamilyen iskolában, de egy közös bennük: mindannyian vagy a főváros, Tunisz szegénynegyedeiből vagy a mélyszegénységgel sújtott vidéki Tunéziából származnak.
De mi lehetne a megoldás a most már alvilági körök számára is óriási üzletet jelentő kivándorlás problémájára? Hát a válasz nem könnyű, de a megoldás egyik része a tunéziai vezetés kezében rejlik, amelynek nem a parti őrség létszámának növelésére, hanem a belső gazdasági feszültségek enyhítésére kellene koncentrálnia, a másik részét pedig az Európai Unió tehetné meg, egy, az illegális bevándorlás hatásainak enyhítésére kidolgozott stratégiával (itt volt már szó az egyes országok által kialakított befogadási kvótáról, a Tunéziának juttattott nagyösszegű támogatásokról), főleg azután, hogy egy bírósági döntés után Olaszország már nem alkalmazhatja a hajók visszafordításának gyakorlatát. Persze nem csak Tunézia érintett a problémával, Eritreából, Szomáliából és Közép-Afrikából is érkeznek menekültek, áprilisban például a szomáliai Samia Yusuf Omar, 2008-as pekingi olimpiai résztvevő fulladt a tengerbe, amikor Líbiából Olaszországba igyekezett egy hajó fedélzetén.
És az álom tényleg csak 113 kilométerre van, hiszen 2011. januárja óta hivatalosan nagyjából 30 ezer tunéziai érkezett Lampedusára, akik közül majdnem 15 ezren ideiglenes olasz tartózkodási engedélyt kaptak humanitárius okokból, ezzel pedig szabad mozgási lehetőséget a schengeni határokon belül. A tunéziai Nemzetközi Migrációs Iroda (IOM) szerint azonban sokan közülük hazatértek Tunéziába (főként a legfiatalabbak), hozzávetőleg 25%-uk, míg az ideiglenes tartózkodási engedélyt kapók 60%-a (!!) Franciaországba távozott.