Az irán állami hírügynökség azt jelentette, hogy a két hadihajó a „béke és a biztonság” jegyében érkezett Szudánba. Emellett a hajózási útvonalak ellenőrzésében is szerepet akarnak játszani, hogy megvédjék a kereskedelmi hajókat a kalózoktól. A két hadihajót ünnepélyes ceremóniával fogadták Szudánban és az iráni parancsnok a szudáni haditengerészet vezetőivel is találkozott. Az IRNA nem adott ki tájékoztatást arról, hogy a két hadihajó pontosan hol kötött ki, de a Fars hírügynökség úgy tudja, hogy a hajók Port Szudánban horgonyoztak le. A Shahid Naqdi korvett, míg a Kharg fregatt típusú hadihajó. A Kharg fedélzetén három helikopter is van
Shahid Naqdi
Irán egyébként küldött már hadihajót a térségbe, amely több külföldi hajóval együtt részt vett a nemzetközi kalóz ellenes misszióban. 2008-ben a kalózok egy iráni teherhajót elfoglaltak, erre volt válasz a hajók érkezése. Az iráni hadihajók hat nappal az után kötöttek ki, hogy felrobbant a yarmouki fegyvergyár. Meg nem erősített információk szerint a fegyvergyárat az iráni Forradalmi Gárda üzemeltette, a palesztin Hamasz számára gyártott fegyvereket. Műholdas vizsgálatok is azt a szudáni vezetés által közölt verziót valószínűsítik, hogy a gyárat izraeli gépek bombázhatták le. Izrael hallgat az ügyben.
Kharg