A szudáni hadsereg szóvivője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a lázadók a hadsereg egyik laktanyáját lőtték Kadugli közvetlen közelében. A rakéták célt tévesztetek és a városba csapódtak be. Az SPLM-N lázadó szervezet szóvivője megerősítette, hogy a szudáni hadsereg egyik létesítményét lőtték, de azt is elmondta, hogy ez válasz volt a hadsereg korábbi támadásaira. A lázadók szóvivője elmondta, hogy a kormányerők folyamatosan lövik az SPLM-N városon kívüli harcálláspontjait. A lázadók pedig „önvédelemből” viszonozták a tüzet. Helyi lakosok is megerősítették a történteket és elmondták, hogy több lövedék a város központjába csapódott be.
A lázadók először október 8-án kezdték lőni Kaduglit, Dél-Kordofán közigazgatási központját. Az egyik támadásban a lázadók egy ENSZ bázist is eltaláltak. Az ENSZ ezek után elhagyta a várost.
A kartúmi vezetés továbbra is a dél-szudáni kormányt vádolja azzal, hogy támogatja az SPLM-N lázadók törekvéseit Dél-Kordofánban és Kék-Nílus államban. A lázadók célja, hogy elűzzék Omar Hassan al Bashir elnököt és rezsimjét a hatalomból.