Az öregecskedő tv-elnök nem bírt a vérével – zaklatás miatt felel a bíróság előtt

Algéria, Algír – Többszöri halasztás után végre megtartották az első tárgyalást a TV4 elnökének szexuális zaklatási ügyében. A háromórás tárgyaláson sokan megjelenésükkel fejezeték ki szolidaritásukat a főnöküket feljelentő televíziósokkal. Az ügyész egy év letöltendő börtönbüntetést kért.

Zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem. A feszültség tapintható volt, írja  tudósításában az RFI francia rádió. A büntetőpernek nyár elején kellett volna kezdődnie, de kétszer is elnapolták a tárgyalást. A pert a televízió három női alkalmazottja kezdeményezte, mert a tv-elnök nyílt szexuális ajánlatot tett nekik, akárcsak más fiatal kolléganőiknek. A nemleges válaszokat általában megaláztatások követték a nők vallomásai szerint.

A TV4 2009-alapított, a berber kultúra terjesztésére létrehozott közszolgálati csatorna. Az elnökét, a 76 éves Szaid Lamranit az államfő nevezte ki.

A zaklatási ügy 2011-ben kezdődött hivatalosan.  A televízió három újságírónője ekkor, 2011. augusztusában tett feljelentést a büntetőtörvénykönyv vonatkozó bekezdése alapján. Szaid Larmanit meg is gyanúsították, de szabadlábon maradhatott és a tv elnöki székét sem kellett otthagynia.

A három riporternő korábban megpróbálta ezt belső ügyként kezelni. Írtak panaszos levelet a televízió vezérigazgatójának és az újságíró szakszervezeten keresztül a miniszternek is. Ezekre egyetlen esetben sem érkezett válasz.

A feljelentések óta a három újságírónő még a televízió alkalmazottja, de semmilyen feladatot nem bíznak rájuk.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez