Hatalomra jutása után két évvel, 1989. szeptemberében a ’83-as illetve a ’87-es puccsban is aktívan résztvevő társát, Henri Zongót és Jean-Baptiste Boukary Linganit is kivégeztette, így sokak szerint igazából eltüntette azokat a nyomokat, amelyek az állítólagosan véletlen incidens során életét veszítő Sankara-gyilkossághoz kötötték volna az elnök kezét. Ahogy teljesen saját kezébe kerülhetett az ország irányítása, egyből leszámolt a szocialista, népi egységről alkotott eszméivel és hasonlóan más afrikai társaihoz, ő is tekintélyelvű rendszer kiépítésébe kezdett. Ráadásul elég sikeres volt ez a tevékenysége, hiszen a nemzetközi közösséget (a régióban betöltött békenagyköveti szerepe ehhez nagyban hozzájárult) és a helyi vezetőket (pozíciók megfelelő leosztásával) is sikerrel tartotta maga mellett, miközben a burkina fasói politikai ellenzéket a létezés-nemlétezés határára juttatta.
Amikor pedig már eljött eme gyönyörűséges ország számára is az idő, hogy demokratikus változások történjenek (regionális átalakulások, belső indíttatás és nemzetközi nyomás hatására), Compaoré akkor is sikerrel bújtatta el a személyi kultusz rendszerét a “demokrácia” kifejezése mögött. Még azt is túlélte, hogy 2000-ben az alkotmányba kellett illeszteni egy maximális 2 mandátumos korlátot az elnöki pozícióra, hiszen Compaoré a visszamenőleges hatály kizárásával 2010-ben is könnyedén megnyerhette a választásokat. Ez papíron persze azt is jelentheti, hogy 2015-ben már mindenképpen új vezető kerül majd Burkina Faso élére, de kiindulva abból, hogy Compaoré jelenleg csak 61 éves és pártja, a Mozgalom a Haladásért és Demokráciáért totális kontroll alatt tartja a parlamentet, nem nehéz elképzelni, hogy valamiféle politikai húzás várható lesz a közeljövőben, amellyel kiskaput biztosítanak az elnök számára az újabb mandátumra. Ezzel kapcsolatban viszont reális aggályt jelenthet a lakosság reakciója, hiszen az alapvetően nagyon békésnek tartott Burkina Fasóban bő húsz évnyi teljes nyugalom után 2011. áprilisában elszabadult a pokol, amikor elmaradt fizetések és juttatások miatt lázadó katonák hajtottak végre erőszakos megmozdulásokat főként a fővárosban, amelyek miatt Compaorénak vidékre kellett menekülnie. És a növekvő városi populáció az országot is súlyosan érintő gazdasági nehézségekkel kombinálva egyre nagyobb frusztrációkat okozhat a lakosság soraiban és ha nem történnek megfelelő intézkedések, kezdetben szervezetlen tüntetéseket, később pedig már az arab országokban tapasztalt erőszakos megmozdulásokat vizionálnak sokan, ha ehhez még majd az elnök újabb maradási szándékát is hozzáadjuk. Tegyük fel, hogy nem így lesz és Compaoré elfogadja – politikai pályája a végéhez ért. Mi várható? Burkina fasó-i politikai elemzők és bloggerek szerint a legesélyesebb utódjelölt a testvér, François Compaoré, aki az elmúlt hosszú évek során végig testvére mellett tevékenykedett és nemrégiben átvette a kormányzópárt főtitkári tisztségét is és akit nemzetközi szinten is elismernek, de akinek viszont egy 1998-as gyilkossághoz kapcsolódóan állítólagosan vaj van a fején, amikor egykori sofőrjét gyanús körülmények között meggyilkolták.
Egy biztos, Blaise Compaoré mindent meg fog tenni azért, hogy esetleges utódja egy hozzá közel álló ember legyen, ha már saját hatalmáról le kell mondania és ez nem csak önző döntés, hanem még logikus is, hiszen jelenleg az országban nincsen olyan stabil ellenzék és ellenzéki vezető, amely képes lenne új utat mutatni a nehézségekkel küzdő populációnak. De a 2015-ig tartó periódus során is várhatóak gondok még, hiszen a 2011. áprilisában kirobbant zendülés, majd az azt követő megmozdulások is azt mutatják, hogy nagyon nehéz a helyzet az országban: a megélhetés költségei folyamatosan emelkednek, egyre több korrupciós ügy kerül napvilágra, az átlagemberek már egyáltalán nem bíznak a kormányban, az alapélelmiszerek árai 2008 óta legalább ötödével megugrottak és közel két millió burkina fasói ember napi betevőjét segélyszervezetek biztosították idén. És bár talán 2012-ben a jobb termésnek és az erősődő aranyexportnak köszönhetően a 7 százalékos gazdasági növekedési kilátás talán teljesíthető, a gazdaság egyáltalán nem diverzifikált, így előfordulhat, hogy jövőre ismét nehéz időszak következik be, óriási áringadozásokkal és szárazsággal, éhínséggel tarkítva. Folytatva a Burkina Faso jövőjét feszegető posztsorozatot, térjünk át az országnak helyet adó nyugat-afrikai régió helyzetére és az ott tapasztalható kaotikus eseményeknek a Compaoré-uralomra gyakorolt hatásaira. Vannak bizony hatások, főként az ország északi részén, a Malival közös határszakaszon, ahol jelentősebb katonai átcsoportosítások történtek (amerikai katonai jelenlétről is vannak értesülések) felkészülve az esetleges jövőbeni nemzetközi katonai beavatkozás lehetséges “utórengéseire”. Maga Blaise Compaoré is igyekezett többször is közvetítőként megjelenni a mali konfliktusban, tárgyalt az Észak-Malit uraló iszlamistákkal valamint az elég gyenge lábakon álló bamakói kormánnyal is és bizonyos sikereket még el is tudott érni. Amennyiben tényleg katonai beavatkozás indul meg a mali demokrácia és területi egység helyreállításáért, akkor Észak-Burkina Faso élelmiszerbiztonsága ismételten kérdésessé válik, hiszen jelenleg is nagyjából 100 ezer mali menekült lakik az ország északi területein, akiknek ellátása idén csak a mai napig 130 millió amerikai dollárt emésztett fel. Regionális aspektusból mindenképpen figyelemmel kell kísérni az elefántcsontparti helyzetet is, ahol ugyan relatíve béke honol, de folyamatosan érkeznek harcokról és kisebb-nagyobb, hadsereget és civil lakosságot érő támadásokról hírek, tehát bármikor van esély egy újabb kaotikus helyzet kialakulására – bár ez az ott élő vendégmunkások számára nem lesz újdonság, az Ouattara-Gbagbo-féle választási konfrontáció óta közel 200 ezer, többségében már Elefántcsontparton született burkina fasó-i gyökerekkel bíró polgár tért haza. Ráadásul, mint emlékezhetünk, arrafelé a burkina fasó-i gyökerek a legutóbbi brutális polgárháború egyik fő mozgatórugóját is jelentették. Sajnos a hazatérőknek nem lesz könnyű dolguk, ha boldogulni szeretnének, Burkina Fasó-ban minden negyedik ember biztosan munkanélküli (a nagyvárosokon kívül ez az arány ennek többszöröse), ráadásul eléggé úgy tűnik, hogy a kormány nincs teljesen tisztában azzal, hogy mik is a lakosság prioritásai, a növekvő élelmiszerárak ellen bevezetett támogatási rendszert a kereskedők pedig profitjuk növelésére használták fel. Egy helyi hetilap beszámolója szerint a 2011-es erőszakos események óta a helyzet normalizálódott az országban, de a dolgok Compaoré távozásáig már sosem lesznek ugyanolyanok, amit tökéletesen mutat, hogy 2012-ben is folytatódtak a tüntetések, ugyan nem erőszakos és kevésbé méretes formában, de most már rendszeresnek is nevezhető felvonulások vannak az ország városaiban. A 2012. januárjában végrehajtott öt százalékos béremelések a közszférában, a lakhatási támogatási rendszer kialakítása és jutalmak kiosztása valamelyest mérsékelni tudta az elégedetlenséget, de az élelmiszerek árának emelkedése egy olyan dolog, amit a külföldi segélyekre és importra támaszkodó kormány képtelen befolyásolni – a nemzetközi piacokon uralkodó bizonytalanságot és instabilitást pedig Magyarországon is ismeri mindenki. A belpolitikai és külpolitikai tényezők mellett még fontos beszélni a korrupcióról és az állami tisztviselők méltatlan viselkedéséről, sok millió dollárok tűntek el zsebekben a Compaoré-éra alatt, magának az elnöknek és családjának gazdagodásáról ne is beszéljünk. Volt egy-két különösen arcpirító példa is, például, amikor 2012. februárjában az igazságügyminiszter, Jérome Traoré egy közúti konfliktus megtorlásaként a rákiabáló másik autóst börtönbe záratta és összeverette – le kellett mondani az eset miatt. Hasonlóan szégyenteljes volt az egykori vámhatósági vezető, Ousmane Guiro négy millió dolláros hűtlen kezelési ügye is. És ami még valószínűleg nyomhatja Blaise Compaoré vállát, az jóbarátjának és társának, Thomas Sankarának a meggyilkolása, amely azért is szomorú folt Burkina Faso történelmében, mert Sankara pont az ellen az út ellen harcolt, amelyen az elmúlt huszonnégy évben az ország haladt: vadkapitalizmus, külföldi segélyektől és kölcsönöktől való függés. És még egy érdekes dolgot meg kell említeni a poszt végére, ez pedig az egykori libériai elnök és hadúr, Charles Taylor tárgyalása során ismét megelevenedő események sorozata, hiszen talán kevésbé ismert, de Compaoré és a két országot is polgárháborúba döntő hadúr között egykoron barátinak mondott viszony állt fenn, sőt állítólagosan Taylor egyik embere volt az, aki meggyilkolta Sankarát, hogy ezzel a politikus Compaoré hatalomra juttattásával szerezzen egy támogatót maga mellé a libériai akciói előtt. Összességében tehát Blaise Compaoré munkássága kétoldalú érme, nem lehet letagadni érdemeit (főleg Burkina Faso békés és jelentős mértékű fejlődése uralma alatt), de kár tagadni “bűneit” is, a jövőt illetően pedig mindenképpen számítani fognak az új kihívások, a szegénység, az éhínség, a klímaváltozás és a régióban elterjedő radikális iszlám is, 2015-ben pedig valószínűleg csak akkor tud gond nélkül elnök maradni továbbra is, ha minden fronton képes lesz helytállni – de ez csak jóslat, bármikor elképzelhető, hogy egy fiatalos lendület Compaorét is régi barátjának, a líbiai Kadhafinak a sorsára juttatja.