A két törzs között hetek óta dúlnak a harcok, amelyek több mint 100 emberéletet követeltek. A legutóbbi összecsapásban több száz fegyveres rohant le egy falut és legalább 38 embert lemészároltak. Több mint 150 házat pedig felgyújtottak. Samuel Kilele helyi kormányzó elmondta, hogy a hadsereg segítségét kérte, mert a rendőrség nem tudja egyedül helyreállítani a rendet a térségben.
Egy helyi biztonsági főnök azt mondta, hogy körülbelül 300-an voltak a támadók, akik lándzsákkal, nyilakkal és puskákkal voltak felszerelve. A fegyveresek bekerítették az Orma törzs által lakott települést és egy közelben lévő rendőrbázist is megtámadtak. A kenyai Vöröskereszt információi szerint a támadást Kilelengwani falu ellen hajtották végre. A halálos áldozatok között kilenc rendőr is van.
A Pokomo törzs főleg a mezőgazdaságból él, az Ormák viszont félnomádok és elsősorban pásztorkodással és állattenyésztéssel foglakoznak. A két törzs között évek óta feszült a viszony és többször is összecsaptak egymással a föld, a víz és a legelők miatt.
Egy helyi középiskolai tanár azt mondta, hogy a Tana Deltában elkeserítő a helyzet. Nincs elegendő élelmiszer és tiszta ivóvízhez sem jutnak mindig hozzá. Sokan a pocsolyákból, vagy a krokodiloktól hemzsegő Tana-folyóból próbálnak meg ivóvizet szerezni maguknak. Ezért valamit sürgősen lépni kell – véli a tanárnő. Raila Odinga miniszterelnök egyébként nemrég járt a térségben, de a kormány intézkedései nem jártak sikerrel és a feszültséget sem sikerült enyhíteni.