Az AK-47-esekkel felfegyverzett banditákkal szó szerint véres harcot kellett vívni, de végül a hatóságok ellenőrzés alá vonták a helyzetet és nagyjából 600 zebut vissza is szereztek – a támadás után a bűnözők további akciókat helyeztek kilátásba. Régebben a zebuk ellopása afféle férfivá avatási szertartás volt errefelé, a fiatal fiúk egy-egy állat eltulajdonításával bizonyították, hogy készen állnak a családalapításra (egy zebu kellett egy lánykéréshez), de aztán a zebut visszaszolgáltatták tulajdonosának – mára ez már a múlt és igazi üzlet lett a dologból.
A “dahalo-k” (malgasy nyelven banditák) a fővárostól közel 700 kilométerre délre fekvő Anosy régiójában igazi kánaánban élnek, többen vannak (köztük sok gyerek), jobban felfegyverzettek mint a hatóságok, ráadásul tökéletes búvóhelyeket építettek ki a szinte megközelíthetetlen hegyekben és a kormányzat erőforráshiánya miatt komolyabb felszerelést be sem lehet vetni ellenük. És szinte nincs nap, amikor ne történnének kisebb lopások, de a nagyobbak sem ritkák, július végén 80 fegyveres rabolt el 100 zebut szintén Betroka városában és már hónapok óta hajtóvadászat folyik az egyik legnagyobb bandavezér, a hírhedt Remenabila után, aki Didier Ratsiraka ex-elnök testőrségének egykori tagjaként még Arthur Rabefihavanana néven volt ismert.
És mivel Madagaszkár ezen részén a zebu a minden, a gazdagságot, a státuszt testesíti meg, ráadásul még spirituális szerepe is van, nem csoda, hogy a helyiek mindent elkövetnek az állatok megvédése érdekében – és ahogy egy, az Afrika Tanulmányokban megjelent cikkben írtam is róla, a helyi önszerveződő milíciák megjelenése az államhatalom sorvadásához köthető, Anosy régiójában is különféle önvédelmi csoportok alakultak ki, egyik legjelentősebb közülük a Dina, amely saját eszközeivel indított harcot a dahalo-k ellen. A civilizált Európában, Magyarországon egyébként az emberek valószínűleg el sem tudják képzelni, milyen érzés, amikor baj esetén nincs nagyon kit hívni, nem lehet számítani az államhatalomra – a barátok, a család, az ami számít. A térségben mindig jelen volt a zebulopás, de ami az idei évben történik, az már minden határon túlmegy, eddig botokkal, fejszékkel támadtak a banditák, ma már Kalasnyikovokkal járnak, eddig egy-két állatot loptak, ma már százakat.
Júniusban a hadsereg egy nagyszabású akció keretében rajtaütött a tolvajok egyik bázisán, több tucat sérült és halott volt a támadás mérlege, amelyet megszervezni sem volt egyszerű, tekintve, hogy Madagaszkár déli része is óriási és rendkívül kevés a használható út. Ahogy anno Nyugat-Afrikában a kamajorok, úgy a dahalo-k is hisznek a tradíciókban és a misztikumban, így minden akció előtt szertartásokat végeznek, amelyek a hiedelmek szerint sebezhetetlenné teszik őket és így a fegyverek mellett a banditák egy-egy akció során számíthatnak a helyiek félelmére, vak hitére is. Az üzlet pedig ma már óriási, és ennek megfelelően az államhatalom minden szintjét érinti, gondoljunk csak bele, egy kasztrált zebu Madagaszkáron 200 eurót, azaz 57 ezer forintot ér és itt ezrek ellopásáról beszélünk. Nem csoda, hogy bőven vannak olyan állatorvosok, akik gond nélkül hamis igazolást adnak a zebu származásáról, vannak kormánytisztviselők, akik a szállításukhoz adnak papírt, vannak rendőrök, akik félrenéznek, ha egy zebukkal megrakott teherautó érkezik és vannak katonák, akik gond nélkül szereznek automata fegyvereket a dahalo-knak, ha arról van szó.
És nem kis üzletről van szó, nem csak Madagaszkáron, de a közeli Comore-szigeteken is nagy a kereslet a zebuk iránt. Maga a lopás a tradícióból valamikor a francia gyarmati uralom idején váltott át egy eszközzé a “megszállók” elleni tiltakozás fegyvertárában és később már megélhetési bűnözési forma lett, ma pedig már óriási üzletről beszélünk. A zebuk lopása mellé ráadásul felírhatjuk a fosztogatást és utazók kirablását is, nem csoda, hogy az ENSZ egyik jelentése szerint legalább 2000 ember már elmenekült otthonából a dahalo-k fenyegetése miatt. És ez nem csak a zebukról szól, szakértők és helyi önkéntesek szerint Madagaszkár területének egyharmada “vörös zóna”, olyan terület, ahol nincs igazi államhatalom és biztonság, főleg egyébként a nehéz terepnek és a relatíve kisebb lakosságnak köszönhetően.
A politikai instabilitás nagymértékben hozzájárult az államhatalom degradálódásához, a 2000-es évek elején dúló katonai konfliktusnak köszönhetően pedig rengeteg fegyver maradt a lakosság kezében, ehhez pedig még jött a 2009 óta tartó teljes politikai káosz, így a hosszú ideje esedékes államhatalmi reform tovább várat magára. A reformra pedig szükség lenne, hiszen a hárompilléres madagaszkári belbiztonsági struktúrában (csendőrség, rendőrség és katonaság) a tisztek, parancsnokok száma akkora a hozzávetőleg 50 ezres állományban, ami egy tízszer ekkora szervezethez is elegendő lenne, a légierő elavult gépeken repül, a haditengerészetnek összesen hat járőrhajója van az óriási partszakaszra plusz az egész államhatalmat az elnöknek rendelik alá, tehát sokkal fontosabb az ellenzék kordában tartása, mint a sok száz kilométerre élő populáció védelme.
Ráadásul hűségűkért és lojalitásukért cserébe az állami vezetés sok mindenben szabad kezet ad a katonai vezetőknek, így nem csoda, hogy sokuk illegális üzletekben, fakereskedelemben, zebuk lopásában és védelmi pénzek szedésében is érintett. Egyébként csak érdekességként a poszt végére, a dahalo nem csak egy malgasy szó, hanem egy rendkívül veszélyeztetett nyelvjárás is Kenyában, a Tana-folyó környékén, néhány évvel ezelőtti felmérések szerint már csak alig 400-an beszélik, és mivel nincsen saját közösségük, falvaik, hanem szétszórtan élnek, valószínűleg a nyelv halálra van ítélve.