Tisztázás és tisztogatás a tunéziai sajtóban

Tunézia, Tunisz – A rossz újságírókról készít listát a kormány. A névsort rövidesen nyilvánosságra hozzák, azzal a céllal, hogy megtisztítsák a tunéziai médiát az ártalmasnak tartott tollforgatóktól. Az újságíró szakszervezet tiltakozik, szerinte a kormány nem csak az előző rendszert kiszolgáló hírlapírókat akarja eltávolítani, hanem a mostani politikát kritizáló sajtómunkásokat is.

A feketelistázás ötletét a kormányfő egyik fő politikai tanácsadója jelentette be. A média cégek visszautasították a listák elkészítését, ennek ellenére a kormányzat már dolgozik az újságírók feketelistáján.

A sajtószakszervezet visszautasítja a kormányzati listázást. Szóvivője szerint a hatalom nem tesz mást, mint adminisztratív eszközökkel megpróbálja elhallgattatni a kritikai hangokat és ezt a törekvését akarja palástolni névsorírással. A szakszervezet egyetértene azzal, és ezt kezdeményezte is, hogy a kormány adja át azoknak az újságíróknak a nevét, akik a Ben Ali rendszer besúgói, ügynökei voltak, erre viszont a hatalom nem reagál. Az érdekképviselet azt is elfogadhatónak tartaná, ha egy vegyes bizottság – amelynek tagjai a szakmai szervezetek, a kormány és független bölcsek lennének – vizsgálná ki egyes újságírók múltbeli tevékenységét. Az érdekképviselet egyúttal azt is kéri és reméli, hogy az előző rezsimet kiszolgáló újságírókról rendelkezésre álló dokumentumokat, az egész propaganda rendszer archívumát nyilvánosságra hozzák.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez