Bassam 30 kilométerre, keletre fekszik az ország gazdasági központjától Abdizsántól. Itt van a páduai Szent Antalról elnevezett templom, benne a Szűz Máriát ábrázoló szoborral. A napokban a hívők arról számoltak be, hogy a szobor könnyezni kezdett. Sok katolikus zarándoklatra indult, hogy lássák a könnyező Mária szobrot.
A beszámolók szerint a vérkönnyek öt nappal Mária mennybemenetelének ünnepe után jelentek meg a szobron. Ezt többen a béke eljövetelének jeleként azonosítják az országban, ahol a több mint egy éves fegyveres és politikai válság után sem állt még helyre a béke, sőt az utóbbi hetekben újabb erőre kapott az erőszak.