A repülőgép Talodi település közelében zuhant le, hegyvidékes területen. A település Dél-Kordofán közelében található, ahol a kartúmi vezetés hadban áll a helyi lázadókkal. A SUNA hírügynökség információi szerint a repülőgép egy állami küldöttséget vitt a településre, ahol egy fesztivált rendeztek. Abdel Hafiz abdel Rahim, a szudáni polgári repülési hatóság szóvivője azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy 31-en meghaltak a szerencsétlenségben, köztük van a repülőgép személyzete is. A SUNA hírügynökség pedig úgy értesült, hogy a halálos áldozatok között egy miniszter is van. Az Al Arabiya hírtelevízió meg is nevezte: Khalik Abdalla miniszterről van szó. Az al Dzsazira két miniszterről tud, de neveket nem közölt. Az al Dzsazira információi szerint a repülőgépen biztonsági emberek és újságírók is utaztak. Egyelőre tisztázásra vár, hogy a repülőgépet a Sudan Airways vagy más légitársaság üzemeltette. Arról nem érkeztek hírek, hogy mi okozta gép vesztét.
Szudánban az elmúlt években több repülőgép szerencsétlenségre volt példa. A legtöbb baleset a Sudan Airways gépeivel történt. 2009-ben a légitársaság egyik teherszállító repülőgépe zuhant le felszállás közben az Egyesült Arab Emirátusokban. 2008-ban szintén egy teherszállító repülőgép zuhant le, nem sokkal azután, hogy felszállt a kartúmi reptérről. Szudán ellen számos nemzetközi szankció van érvényben. Az USA emellett egyoldalúan is több korlátozást vezetett be az ország ellen, ami komolyan érinti a szudáni légiközlekedést. A szudáni repülőgépek többsége elavult, a szankciók miatt pedig nem tudnak alkatrészeket beszerezni.