UNICEF-riadó: egyre több gyerek áll katonának Észak-Maliban

Svájc, Genf – Az ENSZ gyermekügyi szervezete, az UNICEF szerint több száz gyerekkatonát sorozott be Észak-Maliban az Ansra Dine iszlamista csoport. A nemzetközi szervezet azon túl, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre, gyakorlatilag tehetetlen.

Megbízható forrásokra hivatkozva tette közzé az UNCEF a jelentését. Bár konkrét számadat nem áll rendelkezésre, becslések szerint több száz 12-18 év közötti gyerek vesz részt a harcokban Észak-Maliban. Az legutóbbi jelentés júliusban készült, akkor 175 gyerek katonáról tudtak. A harcoló csapatoknál a legkülönbözőbb feladatokkal bízzák meg a gyerekeket. A szerencsésebbek csak a konyhán dolgoznak, míg mások őrszemek, futárok, de sokan az első vonalban harcolnak. Vannak olyanok is, akik az otthoni nyomor és kilátástalanság elől menekülnek a terrorista egységekhez. Enni és inni kapnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez