Tragédia Alexandriában, túlélők után kutatnak a romok alatt

Egyiptom, Alexandria – Tizenkilencre emelkedett az alexandriai házomlás halálos áldozatainak száma – jelentette az egyiptomi egészségügyi minisztérium.

 

A mentőalakulatok túlélők után kutatnak a törmelékek alatt, eddig 19 holttestet emeltek ki a romok alól. A maradványokat a Kom el-Dekka halottasházba szállították. A rendőrség közlése szerint az épület még szombaton omlott össze, és három szomszédos ház is megsemmisült. Helyiek elmondták, hogy a házban négy család élt, az alagsorban pedig egy pékség működött. Azt viszont senki sem tudta megmondani, hogy összesen hányan lehettek az épületben a katasztrófa bekövetkeztekor.

Egyiptomban sajnos gyakoriak az ehhez hasonló szerencsétlenségek, sok épületet illegálisan húznak fel és a karbantartás sem megfelelő. 2008-ban Alexandriában 11-en haltak meg, amikor egy négyemeletes ház késő éjszaka összeomlott. Egy hónappal az alexandriai tragédia előtt Kairó egyik külvárosában több mint 100-an veszítették életüket, amikor egy sziklaomlás maga alá temetett egy lakónegyedet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez